Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Második rész) Első szakasz
Melléklet: Az emberek félreértéseinek feloldása egy kanadai gyülekezet kezelésével kapcsolatban
Történt valami szokatlan, amikor a legutóbb összegyűltünk. Mi volt az? (Egy kanadai gyülekezet kezelése.) Ez egy hónappal ezelőtt történt. Még mindig frissen él az emlékezetetekben? (Igen.) Nagyon felkavarta az érzéseiteket ez az ügy? (Igen.) Amikor problémák támadnak bizonyos gyülekezetekkel vagy egyes emberekkel, a körülmények alapján hozok döntést, és az alapelvekkel összhangban kezelem azokat; alapvetően ez történt akkor is, amikor a kanadai gyülekezet ügyét kezeltem. Mondjátok meg hát Nekem, vajon miért kezeltem az ügyet úgy, ahogy, amikor feltűnt egy antikrisztus a kanadai gyülekezetben, és félrevezette az embereket? Milyen gondolataitok vannak ezzel kapcsolatban? Láthatóan megrémisztett némelyeket. Miért rémisztette meg őket? Egyesek ezt mondják: „Olyan durván lett kezelve ez az ügy. Ennyire súlyos lett volna? Hogy lehetett így kezelni? Vajon az alapelvekkel összhangban lett kezelve? Nem pillanatnyi szeszély alapján lett kezelve? Mi lesz a következménye annak, hogy így lett kezelve? Csakugyan ennyire súlyos dolgot tettek azok az emberek? Az alapján, amit az ottaniaktól kérdeztek, a hozzáállásuk, a kijelentéseik és a tőlük hallott információk alapján úgy tűnik, hogy nem kellett volna ilyen durván kezelni őket, nem igaz?” Így gondolkodnak némelyek. Mások pedig ezt mondják: „Istennek talán megvoltak a Maga indokai és elgondolásai, amelyek miatt így kezelte ezt a dolgot.” Pontosan milyen elgondolások ezek? Állt bármilyen eredeti szándék vagy indok amögött, hogy így kezeltem ezt az ügyet? Észszerű volt vajon így kezelni azokat az embereket? (Igen.) Mindannyian azt mondjátok, hogy észszerű volt, úgyhogy ma beszéljük meg a dolgot és lássuk, hogy pontosan miért volt észszerű így kezelni az ügyet, pontosan mit gondoltok erről a dologról, milyen hatása van rátok a későbbiekben, hogy helyes vagy helytelen elgondolásaitok vannak-e ezzel kapcsolatban, és hogy van-e bármi tévedés vagy torzulás az elgondolásaitokban. Ha mindig visszafogjátok magatokat, elharapjátok a nyelveteket, nem mondjátok ki, amit gondoltok, és folyton ellenséges érzések vannak bennetek, akkor soha nem lesznek a legjobb módon megoldva a problémák, ezért kell egyetértésre jutnunk. Mely alapelvek mentén kell egyetértésre jutnunk? Ha képtelenek vagytok elfogadni ezt az Általam meghozott ítéletet, és ha elgondolásaitok és elképzeléseitek vannak ezzel kapcsolatban, ha ellenállást éreztek ezzel szemben, sőt félreértéseket is tápláltok ezzel kapcsolatban, és kérdések vagy rossz gondolatok merülnek fel bennetek, akkor mit kell tennünk? Meg kell beszélnünk a dolgot. Ha különböző véleményeink vannak, akkor nincs köztünk egyetértés. Hogyan juthatunk akkor egyetértésre? Rendben van az, ha úgy keressük a közös nevezőt, hogy közben fenntartjuk a nézeteltéréseinket? Ha kompromisszum útján rendezzük az esetleges nézeteltéréseinket, ha Én engedek valamennyit, és ti is engedtek valamennyit, az rendben van? Világos, hogy nincs rendben. Nem ez a módja az összeegyeztethetőség elérésének. Ha tehát egyetértésre akarunk jutni, és ha egyező megértésre és döntésre akarunk jutni ebben a dologban, hogyan kell ezt megtenni? Nektek keresnetek kell az igazságot, törekednetek kell az igazságra, és törekednetek kell az igazság megértésére, Nekem pedig mindenkinek el kell magyaráznom az egész történetet, és világossá kell azt tennem. Senki sem táplálhat ezzel kapcsolatban semmilyen félreértést a szívében. Ily módon egyező nézetre fogunk jutni ezzel a dologgal kapcsolatban, és akkor vége lesz és el lesz intézve. Ha a jövőben hasonló üggyel találkozom, lehet, hogy ugyanígy fogom kezelni, vagy talán nem így fogom kezelni, hanem valamilyen más módszert alkalmazok helyette. Mit kell tehát nyernetek ebből a dologból? (Meg kell tanulnunk, hogy miként kell az igazságra törekedni és megérteni, hogy miért kezelte Isten így ezt a dolgot.) Nagyszerű, két aspektust említettetek. Van még több is? (Igyekeznünk kell megérteni Isten cselekedeteinek az alapelveit, nehogy megsértsük Isten természetét. Ez figyelmeztetés a számunkra.) Ez egy másik aspektus.
Ahhoz, hogy világosan megmagyarázhassuk a kanadai gyülekezet kezelését, az elejéről kell kezdenünk. Mivel kezdjük? Onnan fogjuk kezdeni, amikor ezek az emberek eljöttek Kínából. Túlságosan visszamegyünk ezzel az időben? Lehet, hogy viccesnek gondoljátok ezt, de valójában nincs mit nevetni rajta. Vajon régi dolgok felhánytorgatásáról van itt szó? Nem, nem arról van szó. Amikor majd meghalljátok, ahogy az érveimről beszélek, tudni fogjátok, hogy miért itt kezdem. Tegyük most félre azt, hogy vajon mindenki, aki külföldre jön, megbízatással, küldetéssel és felelősséggel jön-e, és kezdjük egy jelentéktelen dologgal – véletlen vajon, hogy minden egyes ember el tudja hagyni Kínát? (Nem.) Ez nem véletlenül történik. Mondd meg Nekem: onnantól kezdve, amikor megszületik benned az elhatározás és hajlandó vagy elhagyni Kínát azért, hogy a kötelességedet végezd, egészen odáig, amikor megérkezel a tengerentúlra, tehát mindezen folyamat során – a te együttműködésedtől eltekintve – ki az, aki eldönti, hogy simán elhagyhatod-e Kínát? (Isten.) Így van. Nem az határozza meg, hogy milyen társadalmi összeköttetéseid vannak, és nem is az, hogy mennyi pénzed van, vagy hogy elintézted-e az összes formaságot – a külföldre érkezők mindegyikének kell legyen egy közös megértése és tapasztalata. Mit tapasztalnak meg mindannyian? Azt, hogy Isten szuverén afölött, hogy valaki simán el tudja-e hagyni Kínát; ennek semmi köze ahhoz, hogy mennyire ügyes az illető, vagy hogy van-e valami nagyszerű képessége. Itt nem arról van szó, hogy az egyik tartományból egy másikba megy az ember egy országban, hanem hogy elhagyja a hazáját, és ez sok bonyolult formalitással jár. Ebben a korban, amikor a nagy vörös sárkány őrülten elnyomja és üldözi a hívőket, szigorúan megfigyelve mindegyiküket, különösen nem könnyű elintézni a Kína elhagyásához szükséges formalitásokat. Éppen ezért az, hogy ezek az emberek simán megérkeztek külföldre, teljességgel Isten szuverenitása alatt állt, és Isten mindenhatóságát mutatja. Isten határozza meg, hogy ki hagyhatja el Kínát, hogy valaki simán el tudja-e intézni a formalitásokat vagy sem, illetve hogy ez mennyi időbe telik neki, és mindezt Isten keze vezényli és rendezi el. Nem jó, ha nem hiszed el ezt, és az sem jó, ha nem ismered el ezt – ezek a tények. Az emberek együttműködésével és Isten szuverenitásával zárul le az ügy. Ha úgy kellene döntenünk, hogy elhagyd Kínát, ki az, aki ezt elősegítette? (Isten.) Isten tette. Nincs mivel dicsekedniük az embereknek, hanem Istennek kellene hálát adniuk helyette. Mit kell tehát tenned? (Erőfeszítést kell fektetnünk a kötelességünk végzésébe.) Erőfeszítést kell fektetned a kötelességed végzésébe, és fókuszált elmével kell azt végezned. Összességében nézve tehetünk-e egy végső megállapítást és kimondhatjuk-e, hogy nem a saját képességednek, hanem Isten elrendezéseinek és vezetésének tudható be az, hogy elhagytad Kínát a kötelességed végzése érdekében? (Igen.) Egyesek ezt mondják: „Hogyhogy nem az én képességemnek tudható be? Habár ott volt nekem Isten vezetése, akkor sem lett volna nehéz elhagynom Kínát, ha nem vezetett volna Isten, mivel végzős hallgató vagyok és TEM8 minősítésem van angolból, így aztán nem okozna gondot átmennem egy TOEFL vizsgán.” Nagyon kevesen vannak ilyen helyzetben. Némelyek például gazdagok, és befektetői vízummal tudnak emigrálni, de az ilyen körülmény ritka, mint a fehér holló. Akkor hát Isten szuverenitása alatt és az Ő engedélyével történik vajon, hogy ezek az emberek elhagyják Kínát? Igen. Nem fogunk belemenni egyéni helyzetekbe; csak azokról fogunk beszélni, akik el tudják hagyni Kínát, és akik később komolyan végezni kezdik a kötelességüket. Ez nem teljes egészében a saját szándékaikból ered. Annak, hogy elhagyod Kínát, az az egyik aspektusa, hogy van egy küldetésed, míg egy másik aspektusa az, hogy Isten vezetésével hagytad el Kínát. Ebből a szemszögből nézve milyen céllal hagytad el Kínát? (Azért, hogy a kötelességünket végezzük.) Nem számít, meddig tart elvégezni az eljárásokat a korai szakaszokban, hogy mennyi áldozatot hozol, vagy hogy Isten miként uralkodik szuverén módon az adott ügy fölött; bárhogy legyen is, mivel el tudod hagyni Kínát és végezni tudod a kötelességedet Isten házában, biztosan állítható, hogy külföldön van küldetésed. Felelősséget és nehéz terhet viselsz, és nagyon világosnak kell lennie, hogy milyen céllal jöttél külföldre. Először is te nem bevándorló vagy, aki azért jött külföldre, hogy élvezze az életet; másodszor nem azért jöttél külföldre, hogy megélhetési forrás után nézz; harmadszor nem egy másfajta életstílust keresve jöttél külföldre; negyedszer pedig nem azért jöttél külföldre, hogy jó életet élhess. Hát nem így van? Nem azért jöttél külföldre, hogy a világra törekedj; küldetéssel jöttél és Istentől kapott megbízatással, hogy a kötelességedet végezd. Ebből a szemszögből nézve minek kell a legfontosabbnak lennie a számodra, amikor külföldre jössz? (Annak, hogy a kötelességünket végezzük.) Az a legfontosabb a számodra, hogy eljöjj Isten házába és megtaláld a helyed, valamint hogy gyakorlatiasan és jó magaviselettel végezd a kötelességedet Isten házának elrendezései szerint. Talán nem így van? (De igen.) Így van. Azonkívül nem azért jöttél külföldre, mert bárki is megfenyegetett vagy elrabolt volna – önszántadból jöttél. Bármelyik szemszögből nézed is, azért jöttél külföldre, hogy a kötelességedet végezd. Így igaz, ugye? Magasröptű követelés ez vajon az emberekkel szemben? (Nem.) Ez nem magasröptű és nem is túlzó követelés. Nem észszerűtlen. Nos, annak alapján, amit az imént mondtam, hogyan kell kezelned a kötelességedet és hogyan kell végezned azt ahhoz, hogy megfelelj az Istentől kapott megbízatásodnak? Kell vajon gondolkodnod ezeken a dolgokon? Legelőször ezt kell gondolnod: „Nem egyszerűen csak egy hétköznapi ember vagyok többé, most már terhet viselek a vállamon. Miféle teher ez? Az a megbízatás, az a teher, amelyet Isten adott nekem. Isten vezetett úgy, hogy külföldre jöjjek, és eleget kell tennem azoknak a feladatoknak és kötelezettségeknek, amelyeket egy teremtett lénynek teljesítenie kell Isten evangéliumának a terjesztése során – ez a kötelességem. Először is azon kell elgondolkodnom, hogy mely kötelességet tudom végezni, másodszor pedig azon kell elgondolkodnom, hogy miként végezzem jól azt a kötelezettséget úgy, hogy megfeleljek Isten felettem való szuverenitásának és rám vonatkozó rendezéseinek, és ne valljak kudarcot ezen a téren.” Nem így kell vajon gondolkodnod? Túlzás vajon ez a gondolkodás? Hamisság vajon? Nem, nem az; olyasvalami, amin egy racionalitással, emberi mivolttal és lelkiismerettel bíró embernek gondolkodnia kell. Ha egyesek ezt mondják: „Miután külföldre jöttem, azt tapasztaltam, hogy nem olyan, mint amilyennek gondoltam, és már bánom, hogy eljöttem” – mifélék ezek az emberek? Az ilyen embereknek nincs emberi mivoltuk, és hitehagyottá lettek. A legtöbben azonban azok közül, akik külföldre jöttek, hajlandóak belevetni magukat a kötelességük végzésébe. Elég is ebből ennyi. Most kapcsoljuk össze ezt a kanadai gyülekezet ügyével. A kanadai gyülekezetbe járó emberek sem kivételek ezalól. Vajon a véletlen műve volt, hogy Kanadába mentek? Nem a véletlen műve volt, hanem elkerülhetetlen volt. Miért mondom azt, hogy elkerülhetetlen volt? Azért mondom, mert Isten már jóval korábban meghatározta, hogy ki melyik országba menjen, és Isten szuverén módon irányította ezt az „elkerülhetetlent”. Amikor Isten szuverén módon úgy irányít, hogy egy bizonyos országba menj, akkor ez fog történni. A kanadai gyülekezetbe járóknak is volt egy küldetésük, és ők is Isten szuverenitása és rendezése folytán jöttek külföldre. Isten vezérelte őket Kanadába, a gyülekezet pedig a saját tehetségük, szakmai készségeik, erősségeik stb. alapján különböző munkakörökbe osztotta be őket, és lehetővé tette a számukra, hogy a kötelességüket végezzék. Kezdettől fogva kissé mereven végezték a kötelességüket. „Merevség” alatt nem azt értem, hogy tompák és lassúak lettek volna, hanem inkább azt, hogy noha többségében azért jöttek, hogy végezzék a kötelességüket, nem törekedtek az igazságra. Miért mondom azt, hogy nem törekedtek az igazságra? Amikor problémákkal találkoztak, nem keresték az igazságot, és nem keresték az alapelveket a cselekedeteik során. Néha, amikor bizonyos dolgokat rendezett el számukra a Fennvaló, vagy azt mondta nekik, hogy tegyenek meg valamit, nem voltak készségesek – ezt a hozzáállást tanúsították a kötelességük végzésekor. Továbbra is ilyen felületes módon viselkedtek, a kötelességük végzése pedig visszataszító állapotba került, teljes káoszba fulladt. Nem volt semmi jó ezeknek az embereknek a gyülekezeti életében vagy az életbe való belépésében, a kötelességük rossz hatással járt, nem volt valóság az igazságról folytatott beszélgetésükben, és egyáltalán nem volt tisztánlátásuk a hamis vezetőket és az antikrisztusokat illetően – semmi jó nem volt semmivel kapcsolatban, amit tettek. Telt-múlt az idő, és előállt egy Yan nevű antikrisztus, ők pedig eggyé váltak ezzel az antikrisztussal. Mit jelent az, hogy „eggyé váltak”? Ez az antikrisztus csak egy fiatalember volt, 26 éves, aki két és fél éve dolgozott a gyülekezetben. Ezen idő alatt sok nővért magához vonzott, talán úgy tízet. Egyeseket közülük megkedvelt, míg másokat nem, és ez utóbbiakat figyelmen kívül hagyta, ők azonban mindannyian rajongtak ezért az antikrisztusért. Két és fél évvel korábban a kanadai gyülekezetbe járó emberek nem sok mindenre voltak képesek a kötelességük végzése terén, és az élettelen fásultság állapotában voltak. Bármilyen munkát rendelt is számukra a Fennvaló, felületesen kezelték azt, nem voltak készségesek, és sok fáradságos erőfeszítésbe került végrehajtani a munkát. Miután a Fennvaló megmetszette őket, elkeseredtek, rossz hangulatba kerültek, ritkán kommunikáltak a Fennvalóval, és a munkához való hozzáállásuk is nagyon csüggedtté vált. Miután a Yan nevű antikrisztus vezető lett, napról napra romlott a helyzetük, és a többségük csak tengette a napjait. Miért voltak képesek eljutni odáig, hogy csak tengették a napjaikat? Mivel volt ez kapcsolatos? Egy objektív ok talán az lehet, hogy a vezetőkkel volt kapcsolatos. Nem voltak jó vezetőik, egyik vezetőjük sem az igazságra törekedett, hanem helyette személyes kapcsolatokat ápolt és elvetemült tevékenységeket folytatott. És mi volt a szubjektív ok? Az, hogy egyikük sem törekedett az igazságra. Könnyű vajon egy csapatnyi olyan ember számára, akik nem törekednek az igazságra, hűségesen és oly módon végezni a kötelességüket, ami megfelelő színvonalú? (Nem.) Ezzel szemben elvetemült tevékenységeket folytatni, felületesnek lenni és szembeszegülni a Fennvalóval könnyű vajon egy csapatnyi, az igazságra egyszerűen nem törekvő ember, valamint néhány álhívő számára? (Igen.) És a lejtőn lefelé elindulni és a nem hívőkhöz hasonlóan degenerálttá válni könnyű vajon az ilyen emberek csoportjának? Nagyon könnyű, és ők pontosan ezt az utat követték. A kötelességük végzésének leple alatt Isten házának az ételét ették, Isten házához tartozó lakásban éltek, és Isten háza támogatta őket. Kicsalták az ételt és az italt Isten házából, ennek ellenére mégis azt várták, hogy bemennek majd a mennyek országába és jutalmakat kapnak – így éltek csalásra hagyatkozva. Amikor az antikrisztus megzavarta a gyülekezeti munkát, egyikük sem jelentette az ügyet a Fennvalónak. Csupán egy nő jelentette a problémát egy hamis vezetőnek, aminek az lett az eredménye, hogy nem lett megoldva a dolog. A többiek vakok voltak, és miközben sok problémát láttak felmerülni a gyülekezetben, nem jelentették azokat. Isten házának a munkarendjei világosan rögzítik a vezetők és dolgozók elbocsátására vonatkozó alapelveket, de senki sem figyelt rájuk, hanem helyette csak múlatták a napjaikat az antikrisztussal együtt. Ezek között az álhívők között a skála egyik végén azok voltak, akik több mint 20 éve hittek Istenben, a másik végén pedig azok, akik legalább öt éve hittek, és senki sem jelentette ezeket a problémákat. De mi volt ennél is rosszabb? Sok női csapatvezető és csapatvezető-helyettes volt, aki flörtölt ezzel az antikrisztussal, és versengtek egymással a figyelméért. Amikor egy férfi és egy nő randevúzni kezd, azt a felnőttek és az idősebbek első pillantásra könnyen észreveszik. Az emberek mind érzékenyek a férfiak és a nők közti kapcsolatok kérdésére, és egy szempillantás alatt tudják, mi történik. Ennek ellenére senki sem jelentette, senki sem állt fel, hogy megrója vagy leleplezze őket, és senki sem volt képes tisztán látni velük kapcsolatban. Előállt vajon és mondta ezt magának bárki is annak láttán, hogy ők mind egy bandát alkotnak, élükön ezzel az antikrisztussal: „Nem tudlak követni benneteket. Jelentenem kell ezt a felső vezetésnek, és el kell, hogy bocsáttassalak benneteket, vagy más módon meg kell szerveznem, hogy néhány igazságérzettel bíró testvér elűzzön titeket”? Nem, senki sem. Senki sem jelentette egészen addig a pillanatig, amíg fel nem lett fedve ez az ügy. Mifélék voltak ezek az emberek? Isten igaz hívői voltak vajon? Az igazságra törekvő emberek voltak? (Nem.) Ha ilyen nagy dolog történt közvetlenül az orruk előtt, és nem vették észre, akkor képesek voltak vajon jól végezni a kötelességüket ezek az igazságra nem törekvő emberek? Milyen volt a hozzáállásuk a kötelességükhöz? Nyilvánvaló, hogy csak ingyenélők voltak, akik nap nap után ingyen éltek. Úgy hitték, hogy könnyedén lebzselhetnek Isten házában, hogy senkinek nem kell szólnia egy szót sem, ha problémát észlel, hogy senkinek nem kellene megsértenie senkit, és ha megsértenék „a főnököt”, az szörnyű lenne, és rossz következményekkel járna rájuk nézve. Ha félsz attól, hogy megsértesz embereket, és nem mered megtenni, akkor Istent vajon meg mered sérteni? Ha Istent sérted meg, az vajon jó következményekkel jár majd rád nézve? Hogyan fog Isten kezelni téged? Nem lesznek vajon következmények? (De igen, lesznek.) Lesznek következmények. Az, hogy ők féltek attól, hogy bárkit is megsértenek, természetesen nem volt jelentős tényező. Az volt jelentős tényező, hogy elvetemült emberek voltak, akikben nem volt szeretet az igazság iránt. Amellett, hogy nem törekedtek az igazságra, sok ostoba dolgot is tettek. Nem sokan voltak a kanadai gyülekezetben, mégis sok vad ambíciójuk volt. A kötelességeik végzése nyilvánvalóan semmilyen hatással nem járt, mégis ki akarták terjeszteni a munkájuk körét és ingatlanvásárlással voltak elfoglalva, végül azonban hiába fizettek foglalót egy ingatlanra. Ezeknek az embereknek a többsége most el lett különítve. Mondjátok meg Nekem, mik ezek az emberek? Nem vadállatok és nyomorultak csoportja vajon? Nyilvánvalóan semmik, és mégis ennyire elherdálták a felajánlásokat. Senki sem óvta Isten házának az érdekeit, senkinek sem volt igazságérzete – nem mások ők, mint egy rakás démon! Ez valóban dühítő!
Nem sokan voltak a kanadai gyülekezetben, mindössze néhány százan. Nem fektettek sok erőfeszítést a kötelességükbe, elhanyagolták a kötelességüket, klikkeket hoztak létre, és mind csak múlatták a napjaikat. Hát nem dühítő ez? Eredménytelenek voltak a munka terén és nem haladtak előre, mindannyian egymás ellen szövetkeztek és nem működtek együtt harmonikusan. A vezetők elvetemült tevékenységekbe bonyolódtak másokkal, és senkiben nem volt semmi sürgető érzés, senki sem gerjedt haragra, és senki sem érezte szomorúnak magát emiatt. Senki sem imádkozott ezért a dologért, és senki sem keresett választ a Fennvalónál, illetve nem kért tőle segítséget. Senki sem tett ilyet, és senki sem állt elő, hogy ezt mondja: „Nem helyes, hogy így végezzük a kötelességünket. Istentől kapott megbízatásunk ez a kötelesség, amelyet végzünk, és nem hagyhatjuk cserben Istent!” Semmiben sem volt hiányuk, elég emberük volt és elég eszközük. Minek voltak híján? Jó embereknek voltak híján. Egyikükben sem volt teherérzet a gyülekezeti munka iránt, és arra sem volt képes senki, hogy megóvja Isten házának a munkáját, hogy előálljon és felszólaljon, vagy hogy a tisztánlátással kapcsolatos igazságról beszélgessen, hogy azután mindenki felkelhessen és felismerhesse, valamint leleplezhesse a hamis vezetőket és az antikrisztusokat; senki sem tette ezt. Az volt vajon ennek az oka, hogy vakok voltak ezek a nyomorultak és nem látták, hogy mi történik, vagy pedig az, hogy hiányzott belőlük a képesség és az előrehaladott koruk miatt össze voltak zavarodva? (Egyik sem.) Egyik sem. Mi volt akkor az igazi helyzet? Mindannyian együtt voltak az antikrisztussal, mindannyian óvták egymást és egymás talpát nyalták, senki nem leplezett le senkit, hanem mind együtt lógtak ebben a démonbarlangban. Gondolkodtak valamikor is a kötelességükön vagy Isten megbízatásán? (Nem.) Nem akartak mást, mint így eltengetni a napjaikat az önvád mindennemű érzése nélkül. Mi ez a jelenség, hogyhogy nem éreztek semmiféle önvádat? Azért nem, mert nem munkálkodott bennük a Szentlélek, Isten pedig elhagyta őket. Van egy másik magyarázat is arra, hogy Isten elhagyta őket, mégpedig az, hogy Isten megundorodott tőlük a kötelességükhöz való hozzáállásuk, illetve az igazsághoz és Istenhez való hozzáállásuk, valamint a gondolataik miatt, ők pedig nem érdemelték meg többé, hogy azt a kötelességet végezzék. Ezért nem jelentkezett náluk semmi vádlás vagy fegyelmezés, ezért nem ébredt fel a lelkiismeretük, és ezért részesültek még kevésbé bármiféle megvilágosodásban vagy megvilágításban, bármilyen metszésben, bármilyen ítéletben vagy fenyítésben. Irrelevánsak voltak számukra ezek a dolgok, mindannyian érzéketlenek voltak, és semmiben sem különböztek az ördögöktől. Éveken át hallgattak prédikációkat Isten házában, és az antikrisztusokkal kapcsolatos tisztánlátásról, valamint arról is hallgattak prédikációkat, hogy miként kell az embernek oly módon végeznie a kötelességét, ami megfelelő színvonalú, de vajon keresték és elfogadták az igazságot ez idő alatt? Felismerték vajon az antikrisztusokat? Folytattak bármiféle vitát az antikrisztusok különféle megnyilvánulásairól? Nem. Ha valóban így tettek volna, akkor bizonyosan lett volna egy kisebbség, akik felállhattak volna, és leleplezhették és jelenthették volna az antikrisztust, és akkor nem romlottak volna el a dolgok annyira, amennyire elromlottak. Nem voltak ők egyebek, mint zavaros fejű és haszontalan emberek bandája! Tényleges helyzetüknek, viselkedésüknek és a jellemzésüknek megfelelően „B” csoportba soroltam őket az elkülönítés és reflektálás időszakára. Túlzás volt vajon Részemről, hogy így kezeltem az ügyet? (Nem.) Nem, egyáltalán nem volt túlzás. Ha pedig nem volt túlzás, akkor nem tekinthető vajon tökéletesen helyénvalónak? Azért tettem, hogy némi esélyt adjak nekik. Milyen esélyt? Ha igazán van valamennyi emberi mivoltuk és lelkiismeretük, ha bűnbánatot tudnak tartani és irányt tudnak váltani, akkor lesz esélyük visszatérni az egyházba; ha még csak a vágy sincs meg bennük a bűnbánatra, akkor életük hátralévő részére elkülönítve maradnak, sőt, ki is fogja takarítani őket az egyház. Ez a helyzet. Azért nem lettek azonnal kitakarítva, hogy esélyt kapjanak a bűnbánatra. Ezt mondják talán: „Megtettük ezt a rossz dolgot, Te pedig megharagudtál ránk és elkülönítettél bennünket. Így aztán, habár semmit sem értünk el korábban a kötelességünk végzésével, kétségkívül szenvedtünk érte. Miért nem látod ezt?” Valójában azonban elég engedékenységet mutat az elkülönítésük, és a cselekedeteik és a viselkedésük alapján ki kellett volna takarítani őket. Nézzétek meg, milyen hozzáállásuk van – akkora veszélyben vannak! Hogyan kell akkor hát kezelni ezt az ügyet? Két szakaszra kell bontanom a hozzáállásomat: az első szakaszban elkülönítem őket, a második szakaszban pedig úgy kezelem őket, ahogyan azt az elkülönítésük során fennálló helyzetük, valamint az egyéni viselkedésük alapján jónak látom, és eldöntöm, hogy az egyházban tartsam vagy pedig kitakarítsam őket. Ezzel vajon nem mutatok kellő engedékenységet az irányukban?
A kanadai gyülekezetbe járó emberek annyi rossz dolgot tettek, és a viselkedésüknek megfelelő elkülönítésük nagy engedékenységről tanúskodott – akkor hát miért vannak egyeseknek még mindig saját elgondolásaik az ügy kezelésével kapcsolatban? Némelyek ezt mondják: „Talán jól tetted, hogy így kezelted az ügyet, de még mindig van egy kis probléma. Azok az emberek ott, a kanadai gyülekezetben, saját maguknak köszönhetik ezt, és azt kapták, amit megérdemeltek. De amikor ily módon kezeled ezt, nem azért bünteted vajon meg őket súlyosan, hogy példát statuálj?” Helyes megértés ez? (Nem.) Hallottam, hogy némelyek ezt mondják: „Ezt így helyes kezelni. Súlyosan meg kell büntetned őket azért, hogy példát statuálj, hogy intő jellé tedd őket mások számára, és hogy erőt mutass, hogy másoknak üzenj.” Nem olyasvalami ez, amit egy nem hívő mondana? A nem hívőknek ilyen nézetük lenne a dolgokról. Talán még nem vagytok képesek ellátni ennek a problémának a lényegéig, és ezért tudjátok még mindig egy nem hívő nézetét kifejezni. Nem találjátok egy kissé undorítónak, ha ezt mondja valaki? Ha ilyen szavakat használva magyarázzátok ezt az ügyet, akkor olyan dolgokat mondotok, amelyek nem tartoznak a tárgyhoz, és nem így állnak a dolgok. Hogyan írnátok hát le azt, ahogy az ügyet kezeltem? (Az alapelvek szerint kezelted.) Így van, az alapelvek szerint kezeltem; ezt mondani gyakorlatias dolog. Még valaki? Nem saját maguknak köszönhetik ezt? (De igen.) És hogy lehet ezt a legegyszerűbben leírni? (Megkapták a jogos jussukat.) Így van, annak alapján, ahogy viselkedtek, a jogos jussukat kapták meg, és saját maguknak köszönhetik ezt. Isten az igazságalapelvekkel összhangban cselekszik; a viselkedésüknek megfelelően alkalmaz megtorlást az emberekkel szemben. Azonkívül az embereknek viselniük kell a tetteik következményeit, és amikor olyan dolgokat tesznek, amelyek rosszak, meg kell büntetni őket – ez helyénvaló. Isten a viselkedésüknek megfelelően alkalmaz megtorlást az emberekkel szemben; itt megtorlás történt a kanadai gyülekezetbe járó emberekkel szemben, és – mai szóhasználattal élve – az alapelveknek megfelelően lettek kezelve. Mondjátok meg Nekem: mi nem tény mindabból, amit velük kapcsolatban feltártam? Ezekkel a dolgokkal kapcsolatban melyik elemzésem és meghatározásom, valamint rájuk vonatkozóan melyik jellemzésem nem tény? Mindegyik tény. Éppen ezért e megnyilvánulásoknak, valamint a cselekedeteiknek és a viselkedésüknek megfelelően alkalmazok megtorlást velük szemben – mi a baj ezzel? Erőt mutatni, hogy másoknak üzenjünk, példa statuálása végett súlyosan megbüntetni embereket és intő jellé tenni embereket mások számára – vajon ugyanolyan természetű cselekedetek ezek, mint az, ahogyan a kanadai gyülekezetet kezeltem? (Nem.) Akkor hát miért kellene súlyosan megbüntetni embereket, hogy példát statuáljak? Mi ennek a természete? Példa statuálása végett súlyosan megbüntetni embereket, erőt mutatni, hogy másoknak üzenjünk, és intő jellé tenni embereket mások számára – e három cselekedetnek alapvetően ugyanaz a természete. Mi ez a természet? Egy uralkodó vagy egy nagy hatalmú személy tesz valamit egy konkrét helyzetben, amit a tekintélye megalapozásához szükségesnek hisz, és ezzel félemlít meg másokat. Erre mondják, hogy valaki azért bünteti meg súlyosan az embereket, hogy példát statuáljon másoknak. Mi lenne ezzel az illető célja? Az, hogy másokat rábírjon arra, hogy engedelmeskedjenek neki, féljék őt és érezzék magukat megfélemlítve általa, hogy semmit se tegyenek előtte meggondolatlanul, és ne tegyenek meg előtte bármit, amihez éppen kedvük van. Ha így tenne valaki, az vajon összhangban lenne az alapelvekkel? (Nem.) Miért mondjátok, hogy nem lenne összhangban az alapelvekkel? Egy uralkodónak ez lenne a motivációja a cselekvésre, és az motiválná, hogy megszilárdítsa az uralmát és megóvja a hatalmát. Nagy ügyet akarna csinálni a dologból, és ez lenne a természete a cselekedetének. A kanadai gyülekezet kezelésének az ügye az igazságalapelveken alapult, nem pedig a nem hívők sátáni filozófiáin. Az antikrisztus félrevezette az embereket, megszakította és megzavarta a gyülekezet munkáját, a feje tetejére állította a gyülekezetet, és a legtöbben még mindig a védelmére keltek – valóban annyira utálatos a cselekedeteik természete! Ha így próbálnak ellébecolni, jobb lett volna, ha elhagyják a gyülekezetet és elmennek élni a saját életüket. Akkor legalább nem lettek volna elpazarolva Isten házának a forrásai, és ez jó dolog lett volna. De ezt tették vajon? Nem volt meg ez a tudatosság a lelkiismeretükben, és elpazarolták Isten háza pénzbeli és anyagi erőforrásait, nem fektettek erőfeszítést a kötelességük végzésébe, szövetkeztek az antikrisztussal, és vele együtt gonoszságot műveltek – ezek nagyon súlyos természetű cselekedetek! Azért kezelte így őket Isten háza, hogy elgondolkodjanak magukon és megismerjék önmagukat, hogy azután irányt tudjanak váltani és bűnbánatot tudjanak tartani, ez pedig a javukat szolgálja. Ha nem kezelték volna őket, akkor mostantól számítva egy éven belül talán mind elárulták volna Istent, és visszatértek volna a világba. Szerencsére időben lettek elkülönítve és kezelve, amivel sikerült megelőzni azt, hogy még többen gonoszságot műveljenek, és hogy még nagyobb veszteséget szenvedjen a gyülekezeti munka. Ez vajon megmenti vagy kirekeszti őket? (Megmenti.) Valójában megmenti őket. Azért került rá sor, hogy segítsen nekik, figyelmeztesse őket, megkongassa nekik a vészharangot, és elmondja nekik, hogy nem volt helyes így cselekedniük, hogy ha továbbra is így folytatják, el fognak kárhozni, elvesznek, és minden reményük elvész az üdvösség elérését illetően. Ha fel tudják ezt fogni, akkor még mindig van reményük. Ha még ezt sem tudják felfogni, és továbbra is levertséget éreznek, elfajzanak és kétségbe esnek, szembehelyezkedve a Fennvalóval és negatív hangulatban szabadjára engedve az elképzeléseiket, akkor bajban lesznek. Mit kívántok nekik? (Azt, hogy tartsanak bűnbánatot.) Mindannyian azt kívánjátok, hogy jól legyenek és megtérjenek. És Én vajon mit kívánok nekik? Azt kívánom vajon, hogy ne térjenek meg, hogy eltakaríthassam őket mind, hogy jobb legyen az egyháznak ezek nélkül az emberek nélkül? Ezt akarom vajon? (Nem.) Nem, nem ezt akarom. Azt kívánom, hogy legyenek jól és tartsanak bűnbánatot, hogy miután bűnbánatot tartottak, térjenek vissza Isten házába, és hogy többé ne úgy végezzék a kötelességüket, mint azelőtt. Hogy is szól az a vers? „Térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel!” (Jónás 3:8). Ami őket illeti, ha el tudják érni ezt a hatást, akkor az életük végéig kitörölhetetlen emlék, valamint egy rendkívüli megtapasztalás lesz a számukra; ez egy csodálatos esemény lesz. Ez attól függ, hogy egyénenként mire törekednek.
The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.