Hogyan kell bánni néhány különleges embertípussal

I. Hogyan kell bánni azokkal, akik nem törődnek a megfelelő munkájukkal

Egyeseknek tűrhető emberi mivoltuk van, erősségekkel és éles elmével rendelkeznek, normálisan beszélnek, általában nagyon optimisták, és nagyon proaktívan végzik a kötelességüket, de van egy hibájuk, éspedig az, hogy nagyon szentimentálisak. Miközben Istent követik és végzik a kötelességüket a gyülekezetben, állandóan hiányolják a családjukat és a rokonaikat, vagy folyton azon gondolkodnak, hogy milyen lenne finom ételt enniük odahaza a szülővárosukban, és fáj nekik, hogy nem tehetik meg, ami azután kihat a kötelességük végzésére. Van egy másik fajta személy is, aki szeret egy helyen, egyedül, a saját magánszférájában élni. Amikor az ilyen emberek együtt vannak a testvérekkel, úgy érzik, hogy túl gyors a munkatempó, és hogy nincs privát életterük. Állandóan nyomás alatt, valamint mindig korlátozva és kényelmetlenül érzik magukat, miközben együtt élnek a testvérekkel. Mindig azt akarják tenni, ami a kedvükre való, és szabadok akarnak lenni, hogy elmerülhessenek az élvezetekben. Senki mással nem akarják együtt végezni a kötelességüket, és folyton a hazatérésen gondolkodnak. Mindig kellemetlennek találják az Isten házában való kötelességvégzést. Habár a testvérekkel könnyű kijönni, és senki sem zsarnokoskodik velük Isten házában, némi nehézséget okoz a számukra a munkára és pihenésre vonatkozó napirend betartása: miután reggel mindenki felkelt, ők tovább akarnak aludni, de szégyellnék magukat miatta, és amikor mindenki más már pihen éjszaka, ők nem akarnak lefeküdni, és mindig olyasvalamit akarnak csinálni, ami érdekli őket. Néha nagyon szeretnének valamilyen konkrét dolgot enni, de az nem áll rendelkezésre az étkezdében, és túlságosan szégyellenék kérni. Néha sétálni akarnak egyet, de senki más nem kér ilyet, úgyhogy ők sem merik megengedni ezt maguknak. Folyton óvatosak és elővigyázatosak, és félnek attól, hogy kinevetik, lenézik vagy gyerekesnek nevezik őket. Ha nem végzik jól a kötelességüket, végül néha megmetszik őket. Úgy érzik, mintha mindennap tűkön ülnének, mintha vékony jégen táncolnának, és igen boldogtalanok. Ezt gondolják: „Emlékszem, hogy amikor otthon voltam, én voltam a család kisbabája, szabad és korlátok nélküli, akár egy kis angyal. Milyen boldog is voltam! Hogy lehet, hogy most, amikor a kötelességemet végzem Isten házában, nyom nélkül eltűnt a korábbi énem? Nem tehetem többé azt, amit csak akarok, mint egykoron” – így aztán nem akarnak ilyen életet élni. Ezt azonban nem merik megemlíteni a vezetőjüknek, és folyton továbbadják ezeket a gondolatokat a körülöttük lévőknek – mindig honvágyuk van, és éjjelente titokban sírnak az ágyban. Mit kell tenni az ilyen emberekkel? Bárkinek, akinek tudomása van a dologról, haladéktalanul jelentenie kell, a vezetőnek azonnal meg kell állapítania, hogy igaz-e a jelentés vagy sem, és ha igaz, akkor meg lehet engedni az illetőnek, hogy hazatérjen. Ezek az emberek élvezik Isten házában az ételt, italt és vendéglátást, de még mindig nem hajlandóak a kötelességüket végezni és folyton rosszkedvűek, mivel szomorúnak és boldogtalannak érzik magukat, úgyhogy mielőbb bocsásd útjukra őket. Az efféle embereknél nem arról van szó, hogy csak átmenetileg rosszkedvűek, de majd elmúlik, amint átgondolják a dolgokat – nem így áll náluk a helyzet. Egyeseknek az a szubjektív akaratuk, hogy állhatatosan végezzék a kötelességüket, és noha hiányolják az otthonukat, tudják, hogy miféle probléma ez, és képesek keresni az igazságot és megoldani ezt. Ezeket az embereket nem szükséges elengedni vagy aggódni miattuk. Most arról a helyzetről beszélünk, amikor 30-as éveikben járó emberek még mindig úgy viselkednek, mint a gyerekek, soha nem nőnek fel és mindig ingatagok maradnak. Csak azt teszik meg, amire megkérik őket, és amikor nincs semmi tennivalójuk, akkor a szórakozáson és irreleváns témákról való csevegésen gondolkoznak, és soha nem akarnak törődni a megfelelő munkájukkal. A nem hívők azt szokták mondani, hogy 30 éves korukra megállapodnak. Megállapodni azt jelenti, hogy az ember a megfelelő munkájával törődik, képes munkát vállalni és gondoskodni magáról, tudja, hogyan foglalkozzon a maga dolgával, kevesebb időt tölt szórakozással és nem késlelteti a megfelelő munkája elvégzését. Mit jelent az, hogy valaki „gyermekként viselkedik”? Azt jelenti, hogy képtelen bármilyen megfelelő munkát elvállalni, folyton hagyni akarja, hogy elkalandozzanak a gondolatai és egyre csak sétálna, bolyongana, bohóckodna, nassolna, színdarabokat nézne, irreleváns dolgokról csevegne, játékokat játszana, valamint furcsa történések és szokatlan történetek után kutatna az interneten. Azt jelenti, amikor valakinek sosem akaródzik összejövetelekre járnia, mindig aludni akar, valahányszor összejövetelt tartanak, mindjárt aludni akar, amint álmosnak érzi magát, és azonnal enni akar, amint éhséget érez, valamint akaratos és nem törődik a megfelelő munkájával. Az efféle emberekről nem lehet azt mondani, hogy rossz emberi mivoltuk lenne, csak arról van szó, hogy sosem nőnek fel és mindig éretlenek maradnak. Ilyenek 30 évesen, és ilyenek még 40 évesen is; képtelenek a változásra. Ha távozásra kérnek engedélyt, és nem akarják többé a kötelességüket végezni, azt hogyan kell kezelni? Isten háza nem marasztalja őket. Rögtön válaszolnod kell nekik – hagyd csak azonnal elmenni őket és visszatérni a nem hívők közé, és mondd meg nekik, hogy egyáltalán ne mondják azt, hogy hisznek Istenben. Képesek vajon elnyerni az igazságot olyan emberek, akik nem törődnek a megfelelő munkájukkal? Ha azt várod tőlük, hogy érettebbé váljanak az emberi mivoltukban és kezdjenek el törődni a rendes munkájukkal oly módon, hogy kötelességet végeznek Isten házában, hogy legyenek képesek egy fontos munkaelemet felvállalni, azután pedig megérteni és gyakorolni az igazságot, és emberi hasonlatosságot megélni – nos, erre egyáltalán ne számíts. Bármelyik csoportban találni fogsz ilyen embereket. A nem hívőknek van egy becenevük az ilyen emberek számára: „nagyra nőtt csecsemők”. Az ilyen emberek a 60 éves kort is elérhetik anélkül, hogy valaha is törődtek volna a rendes munkájukkal. Nem helyénvaló módon beszélnek és kezelik a dolgokat, mindig nevetgélnek, viccelődnek és ugrabugrálnak, semmit sem végeznek komolyan, és feltett szándékukban áll jól érezni magukat. Isten háza nem tudja hasznát venni az ilyen embereknek.

Szerintetek rosszak ezek a „nagyra nőtt csecsemők”? Gonosz emberek vajon? (Nem.) Némelyikük nem gonosz ember; meglehetősen egyszerűek és nem rosszak. Némelyikük igen jószívű és hajlandó segíteni másoknak. De mindannyiuknak van egy hibája: akaratosak, szórakozáskedvelők, és nem törődnek a rendes munkájukkal. Tegyük fel például, hogy egy nő, miután férjhez megy, semmilyen házimunkát nem tanul meg elvégezni. Akkor főz csak ételt, amikor boldog, de ha boldogtalan, akkor nem – folyton rá kell beszélni. Ha valaki el akar végeztetni vele valamit, egyezkednie kell vele és felügyelnie kell őt. Szeret mindig szépen felöltözni, hogy elmehessen vásárolni, ruhákat és kozmetikumokat venni és szépészeti kezeléseket végeztetni. Amikor hazatér, egyetlen házimunkát sem végez el, és csak kártyázni meg madzsongozni akar. Ha megkérdezed tőle, hogy mennyibe kerül egy kiló káposzta, nem tudja; ha megkérdezed, hogy mit fog enni másnap, azt sem tudja; ha pedig megkéred, hogy főzzön valamit, elrontja az egészet. Mihez ért hát a legjobban? Az olyan dolgokhoz ért a legjobban, mint például hogy melyik étterem szolgálja fel a legjobb ételt, melyik üzletben tartják a legdivatosabb ruhákat, és melyik üzlet árul megfizethető és hatékony kozmetikumokat, de más dolgokat nem ért és nem tanul meg – például, hogy miként töltse a napjait, vagy hogy mely készségekre van szükség a normális emberi életben. Vajon azért nem tanulja meg ezeket a dolgokat, mert nincs elegendő képessége? Nem, nem azért. Azokból a dolgokból ítélve, amelyekhez jól ért, igenis van képessége, de nem törődik a megfelelő munkájával. Amíg van elkölthető pénze, addig el fog járni éttermekbe enni és sminktermékeket meg ruhákat vásárolni. Ha hiány van otthon lábasokból és serpenyőkből, és megkérik, hogy vegyen néhányat, ezt fogja mondani: „Finom étel kapható odakint, minek kéne mindezeket megvennem?” Ha tönkremegy otthon a porszívó, és arra kérik, hogy eggyel kevesebb ruhadarab vásárlásával spóroljon új porszívóra, ezt fogja mondani: „Ha majd a jövőben pénzt keresek, egyszerűen csak fel fogok venni egy házvezetőnőt, hogy takarítsa ő a házat, így nem szükséges porszívót venni.” Ha éppen nem játszik vagy madzsongozik, akkor általában trendi ruhákat vásárol, és sosem takarítja a házat. Ilyen az, amikor valaki nem törődik a megfelelő munkájával, igaz? Vannak aztán némely férfiak, akik, amint keresnek némi pénzt, autót vesznek belőle vagy szerencsejátékon elverik. Ha tönkremegy otthon valami, nem javítják meg. Nem megfelelő módon töltik a napjaikat. Sem a hűtőszekrény, sem a mosógép nem működik az otthonukban, a csatornák eldugultak, a tető beázik, amikor esik, és ők nagyon hosszú időn át nem javítják meg ezeket a dolgokat. Mit gondoltok az efféle férfiakról? Nem törődnek a rendes munkájukkal. Legyenek bár férfiak vagy nők, Isten háza nem tudja használni az olyan típusú embereket, akik túlságosan akaratosak és nem törődnek a rendes munkájukkal.

Egyesek szülőként sem törődnek a megfelelő munkájuk elvégzésével, és nem viselik megfelelően gondját a gyermekeiknek. Emiatt aztán a gyerekeik végül leforrázzák magukat forró vízzel vagy ütéseket és horzsolásokat szenvednek; egyes gyerekek betörik az orrukat, mások megégetik a feneküket a kályhánál, megint mások a torkukat forrázzák le, miután forró vizet isznak. Bármit csinálnak is az ilyen emberek, semmire sem ügyelnek, és képtelenek arra, hogy bármit is megfelelően elvégezzenek. Nem törődnek a rendes munkájukkal, bolondoznak, akaratosak és szórakozáskedvelők, és képtelenek felvállalni azokat a felelősségeket, amelyeket hordoznia kellene egy embernek. Szülőként nem képesek teljesíteni a felelősségeiket, és figyelmetlenek. Képesek tehát az ilyen emberek felvállalni azokat a felelősségeket, amelyeket a normális embereknek hordozniuk kell, amikor kötelességet végeznek Isten házában? Egyáltalán nem. Azokat az embereket, akik nem törődnek a rendes munkájukkal, nem lehet használni. Ha azt mondják, hogy nem akarják többé végezni a kötelességüket, és azt kérik, hogy hadd térjenek haza, azonnal engedd csak őket elmenni. Senkinél sem szabad erőltetni vagy szorgalmazni a maradást, mivel a természetükkel kapcsolatos ez a probléma, nem pedig alkalmi, ideiglenes megnyilvánulás. Ezek az emberek telve voltak téveszmékkel, amikor Isten házába jöttek a kötelességüket végezni; azt gondolták, hogy olyan lesz egy kötelességet végezni és Istent követni, mintha az Édenkertbe jönnének, mintha a Kánaán jó földjén lennének. Csodálatos életet képzeltek el, amelyben egész álló nap csodás dolgokat lehet enni és inni, ahol szabadság van, és nincs semmilyen korlát, és ahol egyáltalán nincs semmi elvégzendő munka. Gondtalan, laza életet akartak élni, de kiderült róla, hogy teljesen más, mint amit elképzeltek. Ezek az emberek eleget tapasztaltak, és úgy érzik, hogy unalmas és egyhangú itt, ezért távozni akarnak, úgyhogy engedjétek őket haladéktalanul elmenni; Isten háza nem marasztalja ezeket az embereket. Isten háza nem erőlteti az embereket, és nektek sem szabad ezt tennetek; ez az igazság gyakorlása és az alapelveknek megfelelő cselekvés. Olyan dolgokat kell tenned, amelyek összhangban vannak az igazságalapelvekkel, olyan embernek kell lenned, aki érti Isten szándékait és aki bölcs – ne légy zavaros fejű ember, illetve olyan se légy, aki válogatás nélkül az embereknek akar megfelelni. Így kezeld az olyasfajta embereket, akik nem törődnek a rendes munkájukkal – tekinthető ez vajon szeretetlenségnek vagy annak, hogy nem adsz esélyt az embereknek a megtérésre? (Nem tekinthető annak.) Isten mindenkivel igazságos, és Isten házának jogában áll előléptetni, művelni és használni téged. Ha nem vagy hajlandó a kötelességedet végezni és azt kéred, hogy elhagyhasd a gyülekezetet, az a szabad döntésed, így hát a gyülekezetnek bele kell egyeznie a kérésedbe, és egyáltalán nem fog kényszeríteni téged. Ez összhangban van az erkölcsösséggel, összhangban az emberi mivolttal, és persze különösen összhangban van az igazságalapelvekkel. Ez egy nagyon helyénvaló eljárás! Ha van bárki, aki egy darabig végzi a kötelességét, de fárasztónak és nehéznek találja, valamint nem szívesen végzi azt többé, ennek következtében pedig fel akarja adni a kötelességét és fel akar hagyni az Istenben való hittel, az ilyen esetre konkrét választ adok ma neked, éspedig a következőt: Isten háza bele fog egyezni ebbe, és soha nem fog maradásra kényszeríteni téged, illetve nem fogja megnehezíteni számodra a dolgokat. Nincs ebben semmi dilemma, és nem kell zavarban érezned magad, sem úgy, mintha elvesztetted volna a hiteledet. Isten háza számára ez még sokkal kevésbé jelent gondot, és követeléseket sem támaszt veled szemben Isten háza. Sőt mi több: ha el akarsz menni, akkor nem fog kárhoztatni téged Isten háza, sem az utadba állni, mert ezt az utat választottad, és Isten háza nem tehet mást, mint hogy eleget tesz a követeléseidnek. Vajon helyénvaló eljárás ez? (Igen.)

Az imént felsoroltam több olyan helyzetet, amikor az emberek nem törődnek a rendes munkájukkal. Isten háza nem fogja erőltetni a dolgot ezeknél az embereknél; ha nem hajlandóak végezni a kötelességüket, vagy valamilyen személyes nehézségük van, és azt kérik, hogy ne végezzenek többé kötelességet, akkor Isten háza bele fog egyezni. Nem fogja használni őket többé, és nem hagyja, hogy kötelességet végezzenek. Így történik az efféle emberek kezelése, és ez egy teljességgel helyénvaló eljárás.

II. Hogyan kell bánni a Júdásokkal

Vannak egyesek, akik rendkívül bátortalanok, és valahányszor azt hallják, hogy egy testvért letartóztattak, borzasztóan félni kezdenek attól, hogy őket is letartóztatják. Világos, hogy ha csakugyan letartóztatják őket, fennáll a veszélye, hogy eladják a gyülekezetet. Hogyan kell kezelni az ilyen embereket? Alkalmasak vajon ezek az emberek fontos kötelességek végzésére? (Nem azok.) Egyesek talán ezt mondják: „Ki tudja garantálni, hogy ők maguk nem válnak majd Júdássá?” Senki sem tudja garantálni, hogy ők maguk sosem válnak majd Júdássá, ha esetleg megkínozzák őket. Miért nem használ tehát Isten háza gyáva embereket, akikből Júdások lehetnek? Azért nem, mert azokat az embereket, akik nyilvánvalóan gyávák, bármikor letartóztathatják, és bármikor árulásra vetemedhetnek; ha fontos kötelesség végzésére használnak efféle embereket, akkor rendkívül nagy a valószínűsége annak, hogy rossz irányt vegyenek a dolgok. Ez egy olyan alapelv, amelyet meg kell érteni, amikor a kontinentális Kína veszélyes környezetében választanak ki és használnak embereket. Van itt egy speciális körülmény, éspedig az, hogy némely embereket súlyos, elhúzódó kínzásnak vetettek alá, amely veszélyeztette az életüket, végül pedig tényleg nem tudták azt többé elviselni, így gyengeségből Júdásokká lettek és elárultak néhány jelentéktelen dolgot. Senki sem tud átlátni az ilyen embereken, és ezek az emberek még mindig használhatók. De vannak azután olyan emberek is, akik már azelőtt készítettek kiutat maguknak, hogy letartóztatták volna őket. Hosszasan és erősen eltöprengtek azon, hogy miként biztosítsák az azonnali szabadon bocsátásukat, miután letartóztatják őket, anélkül, hogy bármiféle kínzáson kellene átesniük – először is, hogy elkerüljék a kínzást, másodszor, hogy elkerüljék az ítéletet, harmadszor pedig, hogy elkerüljék a bebörtönzést. Így gondolkodnak. Nincs meg bennük az az elhatározás, hogy inkább szenvednek vagy börtönbe mennek, mintsem Júdássá legyenek. Talán anélkül követnek el árulást, hogy egyáltalán megkínoznák őket, akkor hát lehet azt mondani rájuk, hogy már a letartóztatásuk és a bebörtönzésük előtt is Júdások? (Igen.) Ezek a valódi Júdások. A gyülekezet vajon meri használni az efféle embereket? (Nem.) Ha észrevehetőek, akkor semmiképpen sem szabad művelni és használni őket. Hogyan nyilvánulnak meg általában ezek az emberek? Rendkívül bátortalanok. Amint rosszul alakul valami, az első adandó alkalommal kibújnak a felelősségeik alól, és valahányszor csak a legkisebb kockázattal is találkoznak, feladják a kötelességüket és odébbállnak. Valahányszor azt hallják, hogy veszélyessé vált a környezet, biztonságos búvóhelyet keresnek; senki sem tud rájuk találni, és ők senkivel sem tartanak kapcsolatot. Meghúzni magukat – ez az a munka, amelyet kivételesen jól végeznek. Nem törődnek azzal, hogy milyen nehézségek tapasztalhatók a gyülekezeti munkában, és bárminemű kritikus fontosságú munkát képesek félretenni; fontosabbnak tekintik a saját biztonságukat, mint bármi mást. Azonkívül, a nehézséggel szembesülve rábírnak másokat, hogy bújjanak elő és vállaljanak kockázatokat, valahányszor felmerül valami, miközben ők óvják magukat. Nem számít, mennyi veszélynek tesznek ki másokat, úgy érzik, hogy a saját biztonságuk érdekében érdemes és helyénvaló ezt tenni. Amikor pedig veszéllyel szembesülnek, nem jönnek sietve Isten elé, hogy imádkozzanak, és az esetlegesen veszélyben lévő testvérek vagy gyülekezeti vagyontárgyak áthelyezéséről sem rendelkeznek sietve. Inkább azon törik először a fejüket, hogy ők miként tudnának elmenekülni, elrejtőzni, és hogyan tudnák kiszabadítani magukat a veszélyből. Még menekülési tervet is kidolgoztak maguknak – hogy kit adjanak el először, ha tényleg letartóztatják őket, hogyan kerüljék el a kínzást, hogyan kerüljék el, hogy börtönbüntetést szabjanak ki rájuk, és hogyan kerüljék el a nyomorúságot. Akárhányszor valamiféle nyomorúsággal találkoznak, halálra rémülnek, és nincs egy szemernyi hitük sem. Hát nem veszélyesek az ilyen emberek? Ha veszélyes munka vállalására kérik őket, vég nélkül zúgolódnak miatta, megrémülnek, egyre csak azon gondolkodnak, hogy el kellene futniuk, és nem hajlandók vállalni a munkát. Az effajta emberek már azelőtt jelét adják annak, hogy Júdások, mielőtt letartóztatnák őket. Ha valóban letartóztatják őket, száz százalékig biztos, hogy el fogják adni a gyülekezetet. Miközben a kötelességüket végzik Isten házában, minden dologban igazán proaktívak, ami anélkül állítja őket rivaldafénybe, hogy kockázatnak lennének kitéve; ha azonban kockázatvállalásra kerülne sor, visszakoznak, és ha valami kockázatos dolog megtételére kéred őket, nem fogják megtenni; egyszerűen nem vállalják a felelősséget. Amint veszélyről hallanak valahol, például arról, hogy a nagy vörös sárkány letartóztatásokat hajt végre, vagy hogy egyes hívőket elfogtak, nem járnak többé összejövetelekre, megszakítják a kapcsolatot a testvérekkel, és senki sem tudja megtalálni őket. Amikor pedig elülnek a pletykák, és megint rendben van minden, újra felbukkannak. Megbízhatóak vajon az efféle emberek? Tudnak kötelességet végezni Isten házában? (Nem.) Miért nem tudnak? Még csak elhatározás vagy vágy sincs bennük az iránt, hogy ne legyenek Júdásokká; egyszerűen csak gyávák, anyámasszony katonái, és semmirekellők. Van egy nyilvánvaló tulajdonságuk az effajta embereknek, éspedig az, hogy bármilyen erősségekkel és képességekkel rendelkezzenek is, ha használja őket Isten háza, soha nem fogják teljes szívvel odaszánni magukat arra, hogy megvédjék Isten házának érdekeit. Vajon azért nem védik meg Isten házának érdekeit, mert képtelenek rá, hogy így tegyenek? Nem ez a helyzet; még ha meg is van bennük ez a képesség, akkor sem fogják megvédeni Isten házának az érdekeit. Tipikus Júdások. Valahányszor nem hívőkkel akad dolguk a kötelességük végzése során, harmonikus kapcsolatot tartanak fenn velük, és tesznek róla, hogy a nem hívők nagyra tartsák, tiszteljék és becsüljék őket. No és milyen áron nyerik el mindezt? Azon az áron, hogy eladják Isten házának az érdekeit a saját személyes dicsőségükért és érdekeikért cserébe. Az efféle ember már azelőtt is különösen gyáva, hogy letartóztatnák, miután pedig letartóztatják, száz százalékig bizonyos, hogy árulásra vetemedik. Isten háza egyáltalán nem használhatja az ilyen embereket – ezeket a Júdásokat –, és mielőbb ki kell rekesztenie őket.

Azok a fajta emberek, akik Júdások, külsőleg nem tűnnek ugyan gonoszoknak, valójában azonban rendkívül alacsony szintű integritással és ördögi jellemmel bíró emberek. Nem számít, mennyit hallgatnak prédikációkat vagy mennyit olvassák Isten szavait, egyszerűen nem tudják megérteni az igazságot, és azt sem érzik, hogy ha ártanak Isten háza érdekeinek, az a legszégyenletesebb, legelvetemültebb és legrosszindulatúbb dolog. Amikor olyan dolgokról van szó, amelyek révén észrevehetik őket, hajlandóak odatenni magukat, de ha olyan dolgokról van szó, amelyek kockázatosak vagy nehezen kezelhetők, akkor hagyják, hogy inkább mások vállalják azokat és birkózzanak meg velük. Miféle emberek ezek? Hát nem rendkívül alacsony szintű integritással bíró emberek? Némelyek vásárolnak dolgokat Isten háza számára, és miközben így tesznek, figyelembe kellene venniük Isten házának érdekeit, valamint igazságosnak és észszerűnek kellene lenniük. Azok a fajta emberek azonban, akik Júdások, nem csupán nem védik meg Isten házának érdekeit, hanem éppen ellenkezőleg: Isten házának kárán segítik a nem hívőket, minden adandó alkalommal kielégítik a nem hívők követeléseit, és inkább azt akarják, hogy sérüljenek Isten házának érdekei, ha ez segít nekik abban, hogy elnyerjék a nem hívők jóindulatát. Erre mondják azt, hogy abba a kézbe harap valaki, amelyik eteti, és ez erénytelenség! Hát nem megvetendő emberi mivolt az ilyen? Ez nem sokkal jobb, mint amikor Júdás eladta az Urat és a barátait. Valahányszor Isten háza megbízza őket valaminek a megtételével, ők soha nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit. Amikor megkérik őket, hogy vásároljanak valamit, soha nem néznek körül és nem vetik össze egymással a különböző eladók által kínált árakat, minőséget és eladás utáni szolgáltatásokat, azután pedig nem mérlegelik gondosan a lehetőségeket, és nem végzik el a megfelelő ellenőrzést, nehogy becsapják őket, illetve hogy megtakarítsanak egy kis pénzt Isten házának, valamint megvédjék Isten házának érdekeit – ők soha nem tesznek ilyet. Ha egy testvér felveti, hogy jobb lenne körülnézni, ezt mondják: „Felesleges körülnézni; azt mondja az eladó, hogy az ő árujuk a legjobb.” „Akkor hát tárgyalhatsz velük az árról?” – kérdezi erre tőlük a testvér, mire így felelnek: „Minek kellene tárgyalni az árról? Már megmondták nekem, hogy mennyi az ár, és ha alkudozni kezdenék velük, az roppant kínos volna, és úgy látszana, mintha nem lenne pénzünk. Isten háza tehetős, nem igaz?” Nem számít, mennyibe kerül valami, vagy hogy milyen a minősége – amíg ők megfelelőnek ítélik, addig biztosan találnak valakit, aki azonnal megveszi, azt pedig kritizálják, megróják, sőt, el is ítélik majd, aki késlekedik a vásárlással. Senki nem meri a szemükbe mondani, hogy „nem”, és senki sem mer semmiféle véleménnyel előállni. Akár nagy üzletet bonyolítanak le éppen, akár kis ügyet intéznek Isten háza számára, mik az alapelveik? „Isten házának csak ki kell fizetnie a pénzt, és semmi köze hozzám, hogy sérülnek-e isten házának az érdekei. Én így szoktam intézni a dolgokat; jó kapcsolatot kell kialakítanom a nem hívőkkel. Bármit mondjanak is a nem hívők, az úgy helyes, és én aszerint fogok cselekedni. Nem isten házának a követelményei szerint fogom intézni a dolgokat. Ha használni akarsz engem, akkor használj; ha nem akarsz használni engem, akkor ne használj – rajtad múlik. Én már csak ilyen vagyok!” Hát nem ördögi természet ez? Az ilyen emberek nem hívők és álhívők. Használhatók vajon arra, hogy ügyeket intézzenek Isten háza számára? Az efféle emberek rendelkeznek némi iskolázottsággal, erősségekkel és némely külső képességekkel, valamint jól beszélnek és el tudnak intézni bizonyos ügyeket. De bármilyen ügyeket intézzenek is Isten háza számára, óhatatlanul vakmerőn és akaratosan fogják azokat intézni, kárt okozva Isten háza érdekeinek. Azonkívül következetesen becsapják Isten házát és eltitkolják a dolgok valódi állását, miután pedig elrontották a dolgokat, Isten házának kerítenie kell valakit, aki rendet rak utánuk. Ez tipikus példa arra, amikor valaki összejátszik a kívülállókkal, hogy eladja Isten házának az érdekeit. Miben különbözik ez attól, amikor Júdás eladta az Urat és a barátait? Amikor efféle embereket használnak egy kötelesség elvégzésére, ők nem csak hogy nem végeznek szolgálatot Isten háza számára, hanem pazarlóknak és balszerencsehozóknak is bizonyulnak. Még csak arra sem alkalmasak, hogy szolgálattevők legyenek; az a színtiszta és egyszerű igazság, hogy degeneráltak! Az efféle emberek egyenesen a Sátán szolgái és a nagy vörös sárkány ivadékai, és ha egyszer felfedetnek, azonnal ki kell takarítani és ki kell rekeszteni őket. Istenben hívőként és Isten házának tagjaként még csak azt a felelősségüket sem tudják teljesíteni, hogy megvédjék Isten házának érdekeit; vajon ettől még van lelkiismeretük és józan eszük? Még egy házőrző kutyánál is rosszabbak!

Azoknak a fajta embereknek, akik Júdások, nincs a homlokukra tapasztva a „Júdás” szó, a cselekedeteik és a viselkedésük azonban pontosan ugyanolyan természetű, mint Júdásé volt, és az efféle embereket sosem szabad használni. Mit akarok mondani azzal, hogy „sosem szabad használni” őket? Azt, hogy soha, de soha nem szabad fontos ügyeket bízni rájuk. Ha valami triviális dologról van szó, amely nincs kihatással Isten házának érdekeire, az átmeneti felhasználásuk rendben van, de az ilyen típusú emberek semmiképpen sem felelnek meg Isten házának az emberek használatára vonatkozó alapelveinek, mivel született Júdások, és eredendően rosszak. Röviden: ezek az emberek veszélyes természetűek, és egyáltalán nem szabad használni őket. Minél tovább használod az efféle embereket, annál kényelmetlenebbül fogod érezni magad, és annál több utóhatása lesz ennek a jövőben. Éppen ezért, ha már tisztán látod, hogy olyan emberek, akik Júdások, akkor egyáltalán nem szabad használnod őket – ez mind igaz. Helyénvaló vajon így cselekedni az irányukban? Némelyek esetleg azt mondják: „Szeretet nélküli dolog így cselekedni az irányukban. Eddig nem adtak el senkit; hogy lehetnek akkor Júdások?” Meg kell vajon várnunk, amíg eladnak valakit? Júdás hogyan nyilvánult meg? Voltak arra utaló jelek, hogy el akarja adni az Urat? (Igen, pénzt lopott az Úr Jézus pénzes erszényéből.) Azok az emberek, akik rendre eladják Isten házának érdekeit, ugyanolyan természetűek, mint Júdás volt, aki pénzt lopott a pénzes erszényből. Amikor letartóztatják az efféle embereket, ők árulásra vetemednek és mindent kiadnak a Sátánnak, amit csak tudnak, semmit vissza nem tartva. Az ilyen emberekben Júdás lényege van. Világosan fel lett már tárva és le lett leplezve a lényegük; ha ennek ellenére mégis használod őket, azzal vajon nem te magad keresed a bajt? Nem szándékosan ártasz vajon ezzel Isten házának? Némelyek nyíltan ezt mondják: „Ha bárki is megmetsz engem, vagy bármi olyat tesz, ami árt az érdekeimnek, vagy tönkreteszi azt a jó dolgot, amelyben itt most részem van, megnézheti majd magát!” Ebben az esetben különösen igaz, hogy az ilyen emberekben Júdás lényege van; ez nagyon is nyilvánvaló. Ők maguk mondják másoknak saját magukról, hogy Júdások, úgyhogy az ilyen emberek semmiképpen nem használhatók.

III. Hogyan kell bánni az egyház barátaival

Van az embereknek egy másik fajtája is, akik sem jónak, sem rossznak nem tekinthetők, és akik csak névlegesen hívők. Ha megkéred őket, hogy alkalmanként csináljanak meg valamit, meg tudják csinálni, de nem fogják proaktívan végezni a kötelességüket, ha nem intézed el nekik. Amikor ráérnek, eljárnak összejövetelekre, de nem tudni, hogy a saját szabadidejükben vajon eszik és isszák-e Isten szavait, tanulnak-e himnuszokat vagy imádkoznak-e. Ugyanakkor viszonylag barátságosan viszonyulnak Isten házához és a gyülekezethez. Mit jelent az, hogy viszonylag barátságosan? Azt jelenti, hogy ha megkérik őket valamire a testvérek, beleegyeznek, hogy megcsinálják; a hívői közösséghez való tartozás kedvéért segíthetnek néhány dolog elvégzésében, a képességeik határain belül. Ha azonban nagy erőfeszítésre vagy valamiféle ár megfizetésére kérik őket, azt egyáltalán nem fogják megtenni. Ha egy testvér valamilyen nehézségben van és segítségre szorul, például arra, hogy valaki alkalmanként segítsen neki vigyázni a házra, ételt főzni vagy olykor néhány kisebb házimunkába besegíteni – vagy ha az illető tud egy idegen nyelven, és segíteni tud a testvéreknek levelek elolvasásában –, az efféle dolgokban képesek segíteni és viszonylag barátságosak. Általában elég jól kijönnek másokkal és nem tartják számon a szívességeket, de nem járnak el rendszeresen összejövetelekre és nem kérik, hogy kötelességet végezhessenek, fontos vagy akár veszélyes munka elvállalásáról nem is beszélve. Ha arra kéred őket, hogy végezzenek el egy veszélyes feladatot, minden bizonnyal el fognak utasítani, ezt mondván: „Azért hiszek istenben, hogy békét keressek, hogy végezhetnék akkor ilyen veszélyes feladatokat? Talán nem magamnak keresném ezzel a bajt? Ezt semmiképp nem tudom megtenni!” Ha azonban valami apróságra kérik meg őket a testvérek vagy a gyülekezet, épp úgy tudnak segíteni és jelképes erőfeszítéseket tenni, mint egy barát. Az erőfeszítés és a segítségnyújtás ezen formája nem nevezhető kötelességvégzésnek, sem az igazságalapelvek szerinti cselekvésnek, az igazság gyakorlásának pedig még kevésbé; arról van csak szó ilyenkor, hogy ezeknek az embereknek kedvező benyomásuk van az Istenben hívőkről, és meglehetősen barátságosak az irányukban, valamint képesek segítő kezet nyújtani, ha valakinek segítségre van szüksége. Mi az elnevezése az ilyen embereknek? Isten háza a gyülekezet barátainak hívja őket. Hogyan kell bánni az olyan emberekkel, akik a gyülekezet barátai? Ha rendelkeznek képességgel és bizonyos erősségekkel, valamint tudnak segíteni a gyülekezetnek néhány külső dolog intézésében, akkor ők szolgálattevők és a gyülekezet barátai. Azért van így, mert az efféle emberek nem számítanak Istenben hívőknek, és nem ismeri el őket Isten háza. Ha pedig nem ismeri el őket Isten háza, akkor Isten vajon elismerheti őket hívőkként? (Nem.) Éppen ezért soha, de soha ne kérd arra az ilyen embereket, hogy álljanak be azok sorába, akik teljes időben végeznek kötelességet. Vannak, akik ezt mondják: „Némelyeknek kicsiny a hitük, és csak a gyülekezet barátai akarnak lenni, amikor épp csak elkezdenek hinni. Nem sok mindent értenek az Istenben való hittel kapcsolatban, akkor hát hogy lehetnek hajlandóak kötelességet végezni? Hogy lehetnek hajlandóak teljes szívükből feláldozni magukat?” Nem azokról az emberekről beszélünk, akik úgy három-öt hónapja vagy maximum egy éve hisznek Istenben, hanem azokról, akik névlegesen már több mint három éve, vagy akár öt-tíz éve hisznek Istenben. Nem számít, hogy az ajkukkal mennyire ismerik el az ilyen emberek azt, hogy Isten az egyedül igaz Isten, és hogy a Mindenható Isten Egyháza az igaz egyház – ez nem bizonyítja azt, hogy igaz hívők volnának. Az ilyen embereket a különféle megnyilvánulásaik és annak alapján, amilyen módon hisznek, a gyülekezet barátainak nevezzük. Ne bánj velük testvérekként – ők nem testvérek. Ne engedd az ilyen embereknek, hogy csatlakozzanak a teljes idejű kötelességet végző gyülekezethez, és ne hagyd, hogy beálljanak azok sorába, akik teljes időben végeznek kötelességet; Isten háza nem használ efféle embereket. Némelyek talán ezt mondják: „Te előítélettel vagy az ilyen emberek iránt? Habár kívülről langymelegnek tűnhetnek, belül valójában nagyon is buzgók.” A komoly hívők esetében lehetetlen, hogy öt vagy tíz éve higgyenek Istenben és még mindig langymelegek legyenek; az ilyen embereknek már a viselkedése is teljes mértékben felfedi, hogy álhívők, hogy Isten szavain kívül eső emberek és nem hívők. Ha mégis testvéreknek nevezed őket és még mindig azt mondod, hogy igazságtalanul bánnak velük, akkor az elképzelésed és az érzéseid beszélnek belőled.

Hogyan kell bánnunk az olyan emberekkel, akik a gyülekezet barátai? Melegszívűek, és hajlandóak segíteni egy kevés dolog intézésében. Ha szükség van rájuk, egy kevés dolog elintézésére lehetőséget adhatsz nekik. Ha meg tudnak csinálni valamit, hadd csinálják meg. Ami azokat a dolgokat illeti, amelyeket nem tudnak jól megcsinálni vagy akár el is rontanak: ilyen feladatokat bizonyosan ne hagyj rájuk, nehogy gond legyen belőle – nem engedheted, hogy a jószándékuk miatt kényszerítve érezd magad. Ők nem értik az igazságot és nem értik az alapelveket sem. Ha vannak olyan külső dolgok, amelyeket kezelni tudnak, engedd, hogy nekilássanak, de azt soha ne engedd meg, hogy a gyülekezet munkájára kihatással lévő, lényeges dolgokat intézzenek – ebben az esetben vissza kell utasítani a jószándékukat és a lelkes segítségüket. Amikor ilyen személyekkel találkozol, csak felületes ügyleteid legyenek velük, és állj meg ennyinél; ne vedd komolyan őket. Miért nem szabad komolyan venned őket? Azért nem, mert ők a gyülekezet barátai csupán, és egyáltalán nem testvérek. Megfelelnek vajon az efféle emberek Isten házának az emberek használatára vonatkozó alapelveinek? (Nem felelnek meg.) Éppen ezért, ha egy ilyen személy nem vesz részt összejöveteleken, nem hallgat prédikációkat, vagy nem végez kötelességet, akkor nem szükséges meghívni őt. Ha nem eszi és issza Isten szavait és nem imádkozik, ha nem keresi az igazságalapelveket, amikor csak éri valami, és ha nem hajlandó kapcsolatba lépni a testvérekkel, akkor nem szükséges támogatni vagy segíteni őt. Három szóban: ne figyelj rá! Ne vedd komolyan az olyan embereket, akik a gyülekezet barátai és álhívők, és ne figyelj rájuk! Nem szükséges foglalkozni velük és nem szükséges érdeklődni felőlük. Miért nem kell érdeklődni felőlük? Mi értelme olyan emberek felől érdeklődni, akiknek semmi közük hozzánk? Felesleges, nem igaz? Figyelmet akartok fordítani az ilyen emberekre? Talán szerettek buzgólkodni, akartok másokkal foglalkozni, s ezen tűnődtök: „Hogy lehetnek most? Házasok vagy sem? Rendben vannak? Miféle munkát végeznek jelenleg?” Akárhogy vannak is, annak semmi köze hozzád. Mi értelme foglalkoznod ezzel? Egyáltalán ne figyelj rájuk, és megjegyzéseket se tégy rájuk. Egyesek szeretnek megjegyzéseket tenni, például efféléket: „Látod? Nem hisznek rendesen Istenben, mindennap csüggesztő és kimerítő életet élnek, és állandóan nagyon fáradtnak és kimerültnek látszanak.” Vagy: „Látod? Nem hisznek rendesen Istenben, így aztán nincs békességük, és már megint valami rossz történt a családjukban.” Ez mind értelmetlen és szükségtelen. Nem a te dolgod, hogy miként élik az életüket, vagy hogy miként járnak az útjukon. Ne is említsd őket; te nem ugyanazon az úton jársz, mint ők. Te komolyan feláldozod magad Istenért és teljes időben végzed a kötelességedet, te csak az igazság elnyerésére és az üdvösség elérésére akarsz törekedni, és bármit mond is Isten, minden tőled telhetőt meg akarsz tenni azért, hogy eleget tégy Neki; azoknak az embereknek a szívében nincsenek ott ezek a dolgok. Amikor gonosz tendenciákat látsz, felháborodást és undort érzel miattuk, valamint azt, hogy nincs boldogság e világon élve, és hogy csak azáltal lelhetsz boldogságra, ha hiszel Istenben; ők ezzel szemben a szöges ellentéteid: ez azt bizonyítja, hogy nem ugyanazon az úton járnak, mint te. Isten házának az az alapelve az ilyen emberek kezelésére vonatkozóan, hogy ha hajlandóak segíteni, akkor lehetőséget adhat rá nekik Isten háza, amennyiben nem merülhetnek fel esetleges utóhatások. Ha egyáltalán nem tudja mire használni őket Isten háza, ők pedig még mindig hajlandóak segíteni, akkor a legjobb udvariasan visszautasítani őket – ne okozz gondot magadnak. A hívők mindennap beszélgetnek az igazságról és elfogadják a metszést, de még mindig tehetnek felületesen dolgokat; akkor a gyülekezet barátai képesek vajon megfelelően kezelni dolgokat mindennemű ellenszolgáltatás nélkül? (Nem képesek.) Mondjátok meg Nekem, ezzel vajon rosszat feltételezünk az emberekről? Vajon túlzottan negatív fényben szemléljük őket? (Nem.) Csak a tények alapján beszélünk, az emberek lényege alapján beszélünk. Ne legyetek tudatlanok, ne legyetek buták, és ne tegyetek semmi ostobaságot. A hívőknek még mindig keresztül kell menniük metszéseken, ítéleteken és fenyítéseken, súlyos fegyelmezésen, fenyítésen és leleplezésen, mielőtt a kötelességvégzésük apránként egyre inkább megfelelne Isten szándékának. Az, aki a gyülekezet barátja vagy nem hívő, egyáltalán nem fogadja el az igazságot, és másra sem gondol a saját érdekein kívül; akkor hát mi jó származhat abból, ha ügyeket intéz Isten háza vagy a testvérek számára? Ez egyáltalán nem is jöhet szóba. Egyszerűen helyénvaló dolog nem fordítani figyelmet az ilyen emberekre, nem igaz? (De igen.) Mit jelent „nem fordítani figyelmet rájuk”? Azt jelenti, hogy Isten háza nem tekinti őket hívőknek. Hihetnek Istenben, ahogy nekik tetszik, de Isten háza munkájának és ügyeinek az égvilágon semmi köze nincs hozzájuk. Hajlandóak segíteni, nekünk azonban mérlegelnünk kell a dolgokat, és fel kell mérnünk, hogy alkalmasak-e az adott dolog megtételére, ha pedig nem alkalmasak rá, akkor nem adhatjuk meg nekik ezt a lehetőséget. Mondjátok meg Nekem, ez vajon az alapelvekkel összhangban történő cselekvés? Megvan hozzá a jogunk, hogy így bánjunk az efféle emberekkel? Nagyon is megvan!