Isten munkája és az ember munkája

Az ember munkájából mennyi a Szentlélek munkája, és mennyi az ember tapasztalata? Azt lehet mondani, hogy az emberek még mindig nem értik ezeket a kérdéseket, és ennek az az oka, hogy nem értik a Szentlélek munkájának alapelveit. Amikor azt mondom, hogy „az ember munkája”, akkor természetesen azoknak a munkájára gondolok, akikben megvan a Szentlélek munkája, vagy akiket a Szentlélek használ. Nem az emberi akaratból eredő munkára gondolok, hanem az apostolok, munkások vagy egyszerű testvérek munkájára, amely a Szentlélek munkájának körébe tartozik. Az ember munkája” itt nem a megtestesült Isten munkájára utal, hanem a Szentlélek által az emberekben végzett munka hatókörére és elveire. Bár ezek az elvek a Szentlélek munkájának elvei, és annak hatókörét képezik, nem azonosak a megtestesült Isten munkájának elveivel és hatókörével. Az ember munkájának emberi lényege és elvei vannak, Isten munkájának pedig isteni lényege és elvei.

A Szentlélek áramlatában végzett munka – akár Isten saját munkája, akár a felhasznált embereké – a Szentlélek munkája. Maga Isten lényege a Lélek, amelyet nevezhetünk Szentléleknek vagy hétszeresen felerősödött Léleknek. Összességében Ők Isten Lelke, bár Isten Lelkét különböző korszakokban más-más néven nevezték. A lényegük mégis egy. Tehát maga Isten munkája a Szentlélek munkája, míg a megtestesült Isten munkája nem más, mint a Szentlélek munkálkodása. A felhasznált emberek munkája szintén a Szentlélek munkája. Isten munkája azonban a Szentlélek maradéktalan kifejeződése, ami teljes mértékben igaz, míg a felhasznált emberek munkája sok emberi dologgal keveredik, és nem a Szentlélek közvetlen kifejeződése, nemhogy az Ő maradéktalan kifejeződése lenne. A Szentlélek munkája változatos, és nem korlátozza semmiféle feltétel. A Szentlélek munkája más és más a különböző emberekben; különböző lényeget nyilvánít meg, és korszakonként, valamint országonként is különbözik. Természetesen, bár a Szentlélek sokféleképpen és sokféle elv szerint munkálkodik, függetlenül attól, hogy a munka hogyan vagy milyen emberekben történik, a lényege mindig más és más; minden munkának, amelyet különböző emberekben végez, megvannak az elvei, és mindegyik képviselheti a tárgyai lényegét. Ez azért van így, mert a Szentlélek munkája eléggé specifikus kiterjedésű és eléggé kimért. A megtestesült testben végzett munka nem azonos az embereken végzett munkával, és a munka is változik annak a személynek a képességei szerint, akin végzi. A megtestesült testben végzett munka nem embereken történik, és nem ugyanaz a munka, mint az embereken végzett munka. Röviden, függetlenül attól, hogy hogyan történik, a különböző alanyokon végzett munka soha nem egyforma, és az elvek, amelyek alapján Ő dolgozik, különböznek azoknak az embereknek az állapota és természete szerint, akiket Ő munkál. A Szentlélek a különböző emberekben eredendő lényegük alapján munkálkodik, és nem támaszt velük szemben olyan követelményeket, amelyek meghaladják ezt a lényeget, és nem végez rajtuk olyan munkát, amely meghaladja eredendő képességüket. A Szentlélek emberben végzett munkája tehát lehetővé teszi az emberek számára, hogy meglássák e munka tárgyának lényegét. Az ember eredendő lényege nem változik; eredendő képességei pedig korlátozottak. A Szentlélek az embereket képességük korlátai szerint használja, illetve munkálja, hogy az hasznukra legyen. Amikor a Szentlélek a felhasznált emberekben munkálkodik, akkor az emberek tehetsége és eredendő képessége felszabadul, nem pedig visszaszorul. Eredendő képességük a munka érdekében érvényesül. Azt lehet mondani, hogy Ő az embereknek azokat a részeit használja, amelyek felhasználhatók az Ő munkájában, hogy eredményeket érjen el ebben a munkában. Ezzel szemben a megtestesült formában végzett munka közvetlenül fejezi ki a Lélek munkáját, amelyet az ember elméje és gondolatai nem hamisítanak meg; ezt nem érhetik el sem az ember adottságai, sem az ember tapasztalata, sem az ember veleszületett állapota. A Szentlélek számtalan munkája az ember javát és épülését hivatott szolgálni. Vannak azonban olyan emberek, akik tökéletesíthetőek, míg mások nem rendelkeznek a tökéletesedés feltételeivel, ami azt jelenti, hogy nem tökéletesíthetőek, és aligha üdvözülhetnek, és bár a Szentlélek munkája talán megvolt bennük, végül mégis kivettetnek. Ez azt jelenti, hogy bár a Szentlélek munkája az emberek építése, mégsem mondhatjuk, hogy mindazok, akik a Szentlélek munkájában részesültek, teljesen tökéletessé válnak, mert az út, amelyet sokan követnek törekvésük során, nem a tökéletessé válás útja. Náluk csak a Szentlélek egyoldalú munkája van meg, nem pedig a szubjektív emberi együttműködés, sem a helyes emberi törekvés. Így a Szentlélek munkája ezekben az emberekben azért történik, hogy szolgálja azokat, akik tökéletessé válnak. A Szentlélek munkáját az emberek közvetlenül nem láthatják, és maguk az emberek közvetlenül nem érinthetik. Ezt csak azok fejezhetik ki, akik rendelkeznek a munka ajándékával, ami azt jelenti, hogy a Szentlélek munkája az emberek kifejezései által jut el a követőkhöz.

A Szentlélek munkája sokféle emberen és sokféle körülményen keresztül valósul meg. Bár a megtestesült Isten munkája képviselheti egy egész korszak munkáját, és képviselheti az emberek belépését egy egész korszakba, az emberek belépésének részletein végzett munkát még mindig embereknek kell elvégezniük, akiket a Szentlélek használ, nem pedig a megtestesült Istennek. Tehát Isten munkája vagy Isten saját szolgálata Isten megtestesülésének munkája, amelyet ember nem végezhet el helyette. A Szentlélek munkája sokféle emberen keresztül valósul meg; egyetlen ember sem tudja azt teljes egészében elvégezni, és egyetlen ember sem tudja azt teljes mértékben kifejezni. Azok, akik a gyülekezeteket vezetik, szintén nem képviselhetik teljes mértékben a Szentlélek munkáját, ők csak bizonyos vezetői munkát végezhetnek. A Szentlélek munkája tehát három részre osztható: Isten saját munkája, a felhasznált emberek munkája, és mindazokon végzett munka, akik a Szentlélek áramlatában vannak. Isten saját munkája az egész korszak vezetése; a felhasználtak munkája az, hogy – azáltal, hogy küldetést vagy megbízást kapnak, miután Isten elvégezte a saját munkáját – Isten összes követőjét vezessék, és ők azok, akik együttműködnek Isten munkájával; a Szentlélek által az áramlatban lévőkben végzett munka pedig az, hogy fenntartsa minden munkáját, azaz fenntartsa az egész irányítását és bizonyságtételét, és ezzel egyidejűleg tökéletessé tegye azokat, akiket tökéletessé lehet tenni. Ez a három rész együttesen a Szentlélek teljes munkája, de maga Isten munkája nélkül az irányítási munka teljes egészében stagnálna. Maga Isten munkája magában foglalja az egész emberiség munkáját, és az egész korszak munkáját is képviseli, ami azt jelenti, hogy Isten saját munkája a Szentlélek munkájának minden dinamikáját és tendenciáját képviseli, míg az apostolok munkája Isten saját munkája után jön és abból következik, és nem vezeti a korszakot, sem nem képviseli a Szentlélek munkájának tendenciáit egy egész korszakban. Ők csak azt a munkát végzik, amit az embernek végeznie kell, aminek semmi köze az irányítási munkához. Az a munka, amelyet Isten maga végez, egy projekt az irányítási munkán belül. Az ember munkája csak az a kötelesség, amelyet a felhasznált emberek teljesítenek, és ennek semmi köze az irányítási munkához. Annak ellenére, hogy mindkettő a Szentlélek munkája, a munka azonossága és ábrázolása közötti különbségek miatt egyértelmű és lényegi különbségek vannak Isten saját munkája és az ember munkája között. Ráadásul a Szentlélek által végzett munka mértéke a különböző azonosságú alanyokon eltérő. Ezek tehát a Szentlélek munkájának alapelvei és ez a hatásköre.

Az ember munkája az ő tapasztalatát és emberi mivoltát jelzi. Amit az ember nyújt, és a munka, amit végez, őt képviselik. Az ember éleslátása, az ember gondolkodása, az ember logikája és gazdag képzelőereje mind benne van a munkájában. Az ember tapasztalata különösen képes jelezni a munkáját, és az ember tapasztalatai a munkájának alkotóelemeivé válnak. Az ember munkája kifejezheti a tapasztalatait. Ha egyes emberek negatív élményeket élnek át, akkor a közösségük nyelvezete nagy része negatív elemekből fog állni. Ha a tapasztalataik egy bizonyos ideig pozitívak, és kifejezetten egy pozitív vonatkozású út birtokában vannak, akkor a velük való közösség nagyon bátorító, és az emberek pozitív gondoskodást kaphatnak tőlük. Ha egy munkás egy időre negatív állapotba kerül, a közösségében mindig lesznek negatív elemek. Ez a fajta közösség lehangoló, és mások öntudatlanul is lehangoltak lesznek a vele való közösség következtében. A követők állapota a vezető állapotától függően változik. Amilyen egy munkás belül, azt fejezi ki, és a Szentlélek munkája gyakran az ember állapotával együtt változik. Ő az emberek tapasztalatai szerint dolgozik, és nem kényszeríti őket, hanem a tapasztalataik normális menetének megfelelően támaszt igényeket az emberekkel szemben. Ez azt jelenti, hogy az ember közössége különbözik Isten szavától. Az, amivel az emberek közösséget vállalnak, az egyéni meglátásaikat és tapasztalataikat közvetíti, Isten munkája alapján kifejezve meglátásaikat és tapasztalataikat. Az ő felelősségük az, hogy miután Isten munkálkodik vagy beszél, rájöjjenek, hogy mit kell belőle gyakorolniuk vagy elkezdeniük, majd átadniuk a követőknek. Ezért az ember munkája az ő belépését és gyakorlatát jelenti. Természetesen az ilyen munka keveredik az emberi tanulságokkal és tapasztalatokkal vagy néhány emberi gondolattal. Bárhogyan is munkálkodik a Szentlélek, akár az emberben, akár a megtestesült Istenben, a munkások mindig önmagukat fejezik ki. Bár a Szentlélek az, aki munkálkodik, a munka azon alapszik, ami az ember eredendően, mert a Szentlélek nem munkálkodik alap nélkül. Más szóval, a munka nem a semmiből jön, hanem mindig a tényleges körülményeknek és a valós helyzetnek megfelelően történik. Csak így alakulhat át az ember természete, és csak így változtathatók meg régi elképzelései és régi gondolatai. Az ember azt fejezi ki, amit lát, tapasztal és el tud képzelni, és az ember gondolkodásával elérhető, még akkor is, ha ez doktrína vagy elképzelés. Az ember munkája nem haladhatja meg az ember tapasztalati körét, sem azt, amit az ember lát, sem azt, amit az ember el tud képzelni vagy fel tud fogni, függetlenül a munka méretétől. Isten csak azt fejezi ki, ami Ő maga, és ez az ember számára elérhetetlen – vagyis az ember gondolkodásának hatókörén kívül esik. Ő az egész emberiség vezetésének munkáját fejezi ki, és ez nem kapcsolódik az emberi tapasztalat részleteihez, hanem ehelyett az Ő saját irányításával foglalkozik. Az ember a saját tapasztalatát fejezi ki, míg Isten az Ő lényét, ami az eredendő természete, ami az ember számára elérhetetlen. Az ember tapasztalata az a belátás és tudás, amelyet Isten lényének kifejeződése alapján szerzett. Az ilyen belátást és tudást az ember lényének nevezzük, és a kifejeződésük alapja az ember eredendő természete és képessége – ezért is nevezzük ezeket az ember lényének. Az ember azzal képes közösséget vállalni, amit tapasztal és lát. Azzal senki sem tud közösséget vállalni, amit nem tapasztalt, nem látott, vagy amit a gondolkodása nem tud felérni, mivel ezek olyan dolgok, amelyek nincsenek az emberben. Ha az, amit az ember kifejez, nem a tapasztalatából származik, akkor az a képzelete vagy a doktrínája. Egyszerűen fogalmazva, nincs valóság a szavaiban. Ha soha nem kerülnél kapcsolatba a társadalom dolgaival, nem lennél képes világosan közösséget vállalni a társadalom komplex összefüggéseivel. Ha nem lenne családod, és mások családi kérdésekről beszélnének, a legnagyobb részét nem értenéd annak, amit mondanak. Tehát az, amivel az ember közösséget vállal, és a munka, amit végez, a belső lényét képviseli. Ha valaki megosztaná a közösséggel, hogy mit ért a fenyítés és az ítélet alatt, de neked nincs tapasztalatod erről, nem mernéd tagadni a tudását, még kevésbé mernéd száz százalékig biztosra venni. Ez azért van, mert az ő viszonyulásuk olyasvalami, amit te soha nem tapasztaltál, amit soha nem ismertél, és az elméd nem tudja azt elképzelni. Az ő tudásukból csak annyit tudsz megragadni, hogy a jövőben hogyan követheted a fenyítés és ítélet ösvényét. Ez az út azonban csak doktrinális ismeret lehet; nem veheti át a saját megértésed helyét, még kevésbé a tapasztalatodét. Talán azt gondolod, hogy amit ők mondanak, az nagyon is helyes, de a saját tapasztalatod alapján sok tekintetben megvalósíthatatlannak találod. Talán úgy érzed, hogy néhány dolog, amit hallasz, teljesen kivitelezhetetlen; ilyenkor elképzeléseid vannak róla, és bár elfogadod, csak vonakodva teszed. De a saját tapasztalatod szerint az a tudás, amelyből elképzeléseket származtattál, a gyakorlás útjává válik számodra, és minél többet gyakorolsz, annál jobban megérted a hallott szavak valódi értékét és jelentését. Miután átélted a saját tapasztalatodat, beszélhetsz arról a tudásról, amivel rendelkezned kell arról, amit megtapasztaltál. Ezenkívül különbséget tehetsz azok között is, akiknek a tudása valódi és gyakorlati, és azok között, akiknek a tudása doktrínán alapul és értéktelen. Tehát az, hogy az általad vallott tudás megfelel-e az igazságnak, nagymértékben attól függ, hogy van-e gyakorlati tapasztalatod róla. Ahol a tapasztalataidban igazság van, ott a tudásod gyakorlati és értékes lesz. Tapasztalataid révén ítélőképességre és belátásra is szert tehetsz, elmélyítheted tudásodat, és növelheted bölcsességedet és jó belátásodat azzal kapcsolatosan, hogy hogyan kell viselkedned. Az olyan emberek által kifejezett tudás, akik nem rendelkeznek az igazsággal, doktrína, bármilyen magasztos is legyen. Az ilyen típusú emberek nagyon is intelligensek lehetnek, amikor a test dolgairól van szó, de nem tudnak különbséget tenni, amikor lelki dolgokról van szó. Ennek az az oka, hogy az ilyen embereknek egyáltalán nincs tapasztalatuk a lelki dolgokban. Ezek olyan emberek, akik nincsenek megvilágosodva a lelki kérdésekben, és nem értik a lelki dolgokat. Bármilyen tudást is fejezel ki, amennyiben ez a te lényed, akkor ez a te személyes tapasztalatod, a te valódi tudásod. Amit azok az emberek tárgyalnak, akik csak doktrínákról beszélnek – ezek olyan emberek, akikben nincs meg sem az igazság, sem a valósággal –, azt is nevezhetjük a lényüknek, mert ők kizárólag mély elmélkedés útján jutottak el a doktrínájukhoz, ami az elmélyült töprengésük eredménye. Ugyanakkor ez csak doktrína, és nem több, mint képzelgés! Valamennyi embertípus tapasztalatai a bennük rejlő dolgokat képviselik. Akinek nincs lelki tapasztalata, nem beszélhet az igazság ismeretéről, sem a különböző lelki dolgok helyes ismeretéről. Az ember azt fejezi ki, ami ő maga belül – ez bizonyos. Ha valaki a lelki dolgok ismeretére és az igazság ismeretére vágyik, akkor valódi tapasztalattal kell rendelkeznie. Ha nem tudsz világosan beszélni a józan észről az emberi életben, mennyivel kevésbé leszel képes lelki dolgokról beszélni? Azoknak, akik gyülekezeteket vezethetnek, az életet biztosíthatják az embereknek, és apostolok lehetnek az emberek számára, tényleges tapasztalatokkal kell rendelkezniük; helyesen kell érteniük a lelki dolgokat, és helyesen kell értékelniük és megtapasztalniuk az igazságot. Csak az ilyen emberek alkalmasak arra, hogy munkások vagy apostolok legyenek, akik a gyülekezeteket vezetik. Máskülönben csak követni tudnak, mint a legkisebbek, és nem tudnak vezetni, még kevésbé apostolok lenni, akik képesek az embereket élettel ellátni. Az apostolok feladata ugyanis nem az, hogy ide-oda rohanjanak vagy harcoljanak, hanem az, hogy az élet szolgálatának munkáját végezzék, és másokat vezessenek, hogy átalakítsák természetüket. Akik ezt a feladatot ellátják, súlyos felelősséggel vannak megbízva, amelyet nem mindenki képes vállalni. Ezt a fajta munkát csak azok vállalhatják, akiknek a létük az élet, vagyis akiknek van tapasztalatuk az igazságról. Nem vállalhatja ezt pusztán bárki, aki le tud mondani, aki képes lótni-futni, vagy aki hajlandó magát feláldozni; azok az emberek, akiknek nincs tapasztalatuk az igazságról, akik nem részesültek metszésben vagy ítéletben, nem képesek ilyen típusú munkát végezni. A tapasztalattal nem rendelkező emberek, akik valóság nélküli emberek, képtelenek tisztán látni a valóságot, mert ők maguk is nélkülözik ezt a fajta létezést. Az ilyen típusú emberek tehát nemcsak hogy nem képesek vezetői munkát végezni, de ha hosszú ideig az igazság nélkül maradnak, akkor ki kell őket vetni. Az általad kifejtett belátás bizonyítékként szolgálhat az életedben tapasztalt nehézségekről, azokról a dolgokról, amelyekért fenyítésben részesülsz, és azokról a kérdésekről, amelyek miatt megítéltettél. Ez a próbákra is igaz: ahol az ember finomításban részesül, és ahol gyenge – ezek azok a területek, amelyeken az embernek tapasztalata van, amelyeken az ő útja vezet. Például, ha valaki csalódásoktól szenved a házasságban, gyakran fog így viszonyulni ahhoz: „Hála Istennek, dicsőség Istennek, ki kell elégítenem Isten szívének vágyát, fel kell ajánlanom az egész életemet, és a házasságomat teljesen Isten kezébe kell helyeznem. Hajlandó vagyok egész életemet Istennek ígérni”. Minden, ami az emberben van, a viszonyuláson keresztül mutathatja meg, hogy mi is ő valójában. Az ember beszédritmusa, az, hogy hangosan vagy halkan beszél – ezek a dolgok nem a tapasztalat kérdései, és nem tudják képviselni azt, amivel rendelkezik és ami ő maga. Ezek a dolgok csak azt tudják elárulni, hogy az ember jelleme jó vagy rossz, vagy hogy a természete jó vagy rossz, de nem lehet őket egyenlővé tenni azzal, hogy rendelkezik-e valaki tapasztalattal. A beszéd közbeni kifejezőkészség, a beszédkészség vagy a beszédsebesség csak gyakorlás kérdése, és nem helyettesítheti az ember tapasztalatait. Amikor az egyéni tapasztalataidról beszélsz, kapcsolódsz ahhoz, amit fontosnak tartasz, és mindazzal, ami benned van. Az Én beszédem az Én lényemet képviseli, de amit mondok, az az ember számára elérhetetlen. Amit mondok, az nem az, amit az ember tapasztal, és nem olyasmi, amit az ember láthat; nem is olyasmi, amit az ember megérinthet, hanem az, ami Én vagyok. Vannak, akik csak azt ismerik el, hogy amihez kapcsolódom, az az, amit megtapasztaltam, de nem ismerik el, hogy ez a Lélek közvetlen kifejeződése. Természetesen azt mondom, amit megtapasztaltam. Én vagyok az, aki hatezer éven át végeztem az irányítási munkát. Mindent megtapasztaltam az emberiség teremtésének kezdetétől napjainkig; hogyan lennék képtelen erről beszélni? Ami az ember természetét illeti, tisztán láttam; már régen megfigyeltem. Hogyne tudnék erről világosan beszélni? Mivel tisztán láttam az ember lényegét, alkalmas vagyok arra, hogy megfenyítsem és megítéljem az embert, mert minden ember Tőlem származik, de a Sátán megrontotta őket. Természetesen arra is alkalmas vagyok, hogy kiértékeljem az Általam végzett munkát. Bár ezt a munkát nem az Én testem végzi, ez a Lélek közvetlen kifejeződése, és ez az, amivel rendelkezem és ami vagyok. Ezért alkalmas vagyok arra, hogy ezt kifejezzem, és elvégezzem azt a munkát, amit kell tennem. Az emberek azt mondják, amit ők megtapasztaltak. Azt, amit láttak, amit az elméjük fel tud érni, és amit az érzékeik fel tudnak fogni. Ez az, amivel közösséget tudnak vállalni. Az Isten hús-vér teste által kimondott szavak a Lélek közvetlen kifejezései, és a Lélek által végzett munkát fejezik ki, amelyet a test nem tapasztalt és nem látott, Ő mégis az Ő lényét fejezi ki, mert a test lényege a Lélek, és Ő a Lélek munkáját fejezi ki. Ez a Lélek által már elvégzett munka, habár ez a test számára elérhetetlen. A megtestesülés után, a test kifejeződése által Ő képessé teszi az embereket arra, hogy megismerjék Isten lényét, és lehetővé teszi, hogy az emberek lássák Isten természetét és az Általa elvégzett munkát. Az ember munkája egyértelműbbé teszi az emberek számára, hogy mibe kell belépniük és mit kell megérteniük; ez magában foglalja az emberek vezetését az igazság megértése és megtapasztalása felé. Az ember munkája az emberek fenntartása; Isten munkája az, hogy új utakat és új korszakokat nyisson az emberiség számára, és hogy feltárja az embereknek azt, amit a halandók nem ismernek, lehetővé téve számukra, hogy megismerjék az Ő természetét. Isten munkája az egész emberiség vezetése.

A Szentlélek minden munkája az emberek javára történik. Az egész az emberek építéséről szól; nincs olyan munka, amely ne szolgálná az emberek javát. Nem számít, hogy az igazság mély vagy sekélyes, és nem számít azoknak a képessége, akik elfogadják az igazságot, bármit is tesz a Szentlélek, az az emberek javára válik. De a Szentlélek munkája nem végezhető közvetlenül; azt a Vele együttműködő embereken keresztül kell kifejtenie. Csak így érhető el a Szentlélek munkájának eredménye. Természetesen, amikor a Szentlélek közvetlenül munkálkodik, munkája egyáltalán nem hamisított; de amikor a Szentlélek az emberen keresztül munkálkodik, akkor az a munka nagyon beszennyeződik, és már nem a Szentlélek eredeti munkája. Mivel ez így van, az igazság különböző mértékben változik. A követők nem a Szentlélek eredeti szándékát kapják, hanem a Szentlélek munkájának és az ember tapasztalatának és tudásának kombinációját. Abból, amit a követők kapnak, az a rész, ami a Szentlélek munkája, helyes, míg az ember tapasztalata és tudása, amit kapnak, különböző, mert a munkások különbözőek. A Szentlélek megvilágosításával és vezetésével rendelkező munkások továbbra is erre a megvilágosításra és vezetésre alapozott tapasztalatokhoz fognak jutni. Ezekben a tapasztalatokban egyesül az ember elméje és tapasztalata, valamint az emberi mivolt, és utána elnyerik a tudást vagy a belátást, amellyel rendelkezniük kell. Ez az ember gyakorlatának módja miután megtapasztalta az igazságot. A gyakorlásnak ez a módja nem mindig ugyanaz, mert az emberek másképp tapasztalnak, és az általuk tapasztalt dolgok is különbözőek. Ily módon a Szentléleknek ugyanaz a megvilágosítása különböző tudást és gyakorlatot eredményez, mert akik a megvilágosodást kapják, különbözőek. Vannak, akik kisebb hibákat követnek el a gyakorlás során, míg mások nagyobb hibákat, és vannak, akik semmi mást nem tesznek, csak hibáznak. Ez azért van, mert az emberek eltérőek a megértési képességükben, és azért is, mert az eredendő képességeik is különböznek. Egyeseknek egyfajta megértésük van egy üzenet meghallgatása után, másoknak pedig más, miután hallottak egy igazságot. Vannak, akik kissé eltérnek, míg mások egyáltalán nem értik meg az igazság valódi jelentését. Ezért az ember megértése diktálja, hogyan fog másokat vezetni; ez pontosan így van, mert az ember munkája egyszerűen a saját lényének kifejeződése. Azok az emberek, akiket az igazságot helyesen értő emberek vezetnek, szintén helyesen fogják érteni az igazságot. Még ha vannak is köztük olyan emberek, akik tévednek a megértésükben, nagyon kevesen vannak, és nem mindenki fog tévedni. Ha valakinek tévedései vannak az igazság megértésében, akkor azok, akik követik őt, kétségtelenül szintén tévedésben lesznek, és ezek az emberek a szó minden értelmében tévedésben lesznek. Az, hogy a követők mennyire értik meg az igazságot, nagyban függ a munkásoktól. Természetesen az Istentől származó igazság helyes, tévedhetetlen és teljesen biztos. A munkások azonban nem teljesen pontosak, és nem mondható, hogy teljesen megbízhatóak. Ha a munkásoknak van egy nagyon gyakorlatias módjuk arra, hogy az igazságot a gyakorlatba ültessék, akkor a követőknek is lesz módjuk arra, hogy gyakorolják. Ha azonban a munkásoknál hiányzik az igazság gyakorlása, és csak a doktrína van meg, akkor a követők nem fognak rendelkezni a valósággal. A követők képessége és természete a születés által meghatározott, és nincs összefüggésben a munkásokkal, de az, hogy a követők mennyire értik meg az igazságot és ismerik meg Istent, a munkásoktól függ (ez csak néhány ember esetében van így). Amilyen egy munkás, olyanok lesznek az általa vezetett követők is. Amit egy munkás kifejez, az a saját lénye, fenntartás nélkül. Olyan követelményeket támaszt azokkal szemben, akik követik őt, amilyeneket ő maga hajlandó vagy képes elérni. A legtöbb munkás azt veszi alapul, amit ő maga tesz, hogy követeléseket támasszon a követőivel szemben, annak ellenére, hogy a követői sok mindent egyáltalán nem tudnak elérni – és amit az ember nem tud elérni, az a belépés akadályává válik számára.

Sokkal kevesebb eltérés van azok munkájában, akik átmentek a metszésen, a foglalkozáson, az ítéleten és a fenyítésen, és sokkal pontosabban fejezik ki munkájukat. Azok, akik a természetességükre hagyatkozva munkálkodnak, elég nagy hibákat követnek el. A nem tökéletesített emberek munkája túlságosan is kifejezi saját természetességüket, ami nagy akadályt jelent a Szentlélek munkája előtt. Bármilyen jó képességű is valaki, a metszésen, foglalkozáson és ítéleten is át kell esnie, mielőtt elvégezheti Isten megbízatásának munkáját. Ha nem mentek át ilyen ítéleten, akkor munkájuk, bármennyire is jól végzik, nem lehet összhangban az igazság elveivel, és mindig a saját természetességük és emberi jóságuk terméke. Azok munkája, akik már átmentek a metszésen, foglalkozáson és ítéleten, sokkal pontosabb, mint azoké, akik nem részesültek metszésben, foglalkozásban és ítéletben. Azok, akik nem estek át ítéleten, nem fejeznek ki mást, mint az emberi testet és gondolatokat, sok emberi intelligenciával és veleszületett tehetséggel elegyítve. Ez nem Isten munkájának pontos kifejezése az ember által. Akik az ilyen embereket követik, azokat a veleszületett képességük vonzza hozzájuk. Mivel ők túlságosan az emberi belátást és tapasztalatot fejezik ki, amelyek szinte nincsenek is kapcsolatban Isten eredeti szándékával, és túlságosan eltérnek attól, az ilyen típusú emberek munkája nem tudja az embereket Isten elé vinni, hanem inkább az ember elé hozza őket. Tehát azok, akik nem mentek át ítéleten és fenyítésen, alkalmatlanok arra, hogy elvégezzék Isten megbízatásának munkáját. Az alkalmas munkás munkája képes az embereket a helyes útra terelni, és nagyobb bejutást biztosíthat számukra az igazságba. Az ő munkája képes az embereket Isten elé vinni. Ráadásul az általa végzett munka egyénenként változhat, és nem kötik szabályok, ami lehetővé teszi az emberek számára a felszabadulást és a szabadságot, valamint azt a képességet, hogy fokozatosan növekedjenek az életben, és mélyebb belépést nyerjenek az igazságba. Egy alkalmatlan munkás munkája messze elmarad ettől. Munkája ostoba. Az embereket csak szabályokba tudja belevinni, és amit az emberektől megkövetel, az nem változik egyénenként; nem az emberek tényleges szükségletei szerint munkálkodik. Az ilyen típusú munkában túl sok szabály és túl sok doktrína van, és nem tudja az embereket rávezetni a valóságra, sem az életben való növekedés normális gyakorlatára. Ez csak azt teheti lehetővé az emberek számára, hogy betartsanak néhány értéktelen szabályt. Az ilyen útmutatás csak tévútra vezetheti az embereket. Arra vezet, hogy olyanná válj, mint ő; ő képes bevezetni téged abba, ami neki van, és ami ő maga. Ahhoz, hogy a követők meg tudják ítélni, hogy a vezetők alkalmasak-e, a kulcs az, hogy megnézzék az utat, amelyen vezetnek, és a munkájuk eredményeit, és azt, hogy a követők az igazságnak megfelelő elveket kapnak-e, és hogy megkapják-e az átalakulásukhoz szükséges megfelelő gyakorlási módokat. Különbséget kell tenned a különböző típusú emberek eltérő munkája között; nem szabad ostoba követőnek lenned. Ez az emberek belépésének kérdésére vonatkozik. Ha nem tudod megkülönböztetni, hogy melyik ember vezetése vezet valahová, és melyiké nem, akkor könnyen megtévesztenek. Mindennek közvetlen hatása van a saját életedre. A nem tökéletesített emberek munkájában túl sok a természetesség; túl sok emberi akarattal keveredik. Lényük a természetesség – amivel születnek. Ez nem a foglalkozás utáni élet vagy az átformálódás utáni valóság. Hogyan támogathatja az ilyen ember azokat, akik az életre törekszenek? Az élet, amellyel az ember eredetileg rendelkezik, a veleszületett intelligenciája vagy tehetsége. Ez a fajta intelligencia vagy tehetség meglehetősen távol áll Isten pontos követelményeitől az emberrel szemben. Ha az ember nem lett tökéletesítve, és romlott természete nem lett megmetszve és kezelve, akkor nagy lesz a szakadék aközött, amit kifejez, és az igazság között; az, amit kifejez, homályos dolgokkal keveredik, például a képzeletével és egyoldalú tapasztalatával. Ráadásul, függetlenül attól, hogy hogyan munkálkodik, az emberek érzik, hogy nincs átfogó cél, és nincs olyan igazság, amely alkalmas lenne minden ember belépésére. A legtöbb dolog, amit az emberektől megkövetelnek, meghaladja a képességeiket, mintha kacsák lennének, akiket arra kényszerítenek, hogy kakasülőn üljenek. Ez az emberi akarat munkája. Az ember romlott természete, gondolatai és elképzelései áthatják testének minden részét. Az ember nem azzal az ösztönnel születik, hogy gyakorolja az igazságot, és nincs meg benne az ösztön, hogy közvetlenül megértse az igazságot. Ha ehhez hozzávesszük az ember romlott természetét – amikor az ilyen természetes ember munkálkodik, nem okoz-e zavart? De a tökéletessé tett embernek van tapasztalata az igazságról, amelyet az embereknek meg kell érteniük, és ismerete van romlott természetükről, így munkájában fokozatosan csökkennek a homályos és valótlan dolgok, az emberi torzítás egyre kevesebb lesz, és munkája és szolgálata egyre közelebb kerül az Isten által megkövetelt mércéhez. Így munkája belépett az igazság valóságába, és reálissá is vált. Különösen az ember elméjében lévő gondolatok akadályozzák a Szentlélek munkáját. Az embernek gazdag képzelőereje és ésszerű logikája van, és hosszú tapasztalata van az ügyek intézésében. Ha az embernek ezek az aspektusai nem esnek át metszésen és korrekción, akkor ezek mind akadályai a munkának. Ezért az ember munkája nem tudja elérni a legnagyobb pontosságot, különösen a nem tökéletesített emberek munkája.

Az ember munkája bizonyos határok között marad, és korlátozott. Egy ember csak egy bizonyos szakasz munkáját végezheti, és nem végezheti az egész korszak munkáját – máskülönben a szabályok közé vezetné az embereket. Az ember munkája csak egy adott korra vagy szakaszra vonatkozhat. Ez azért van így, mert az ember tapasztalatának megvan a maga hatóköre. Az ember munkáját nem lehet összehasonlítani Isten munkájával. Az ember gyakorlati módjai és az igazságról való tudása mind-mind egy bizonyos hatókörre vonatkoznak. Nem mondhatod, hogy az ember által taposott út teljesen a Szentlélek akarata, mert az ember csak megvilágosodhat a Szentlélek által, de nem lehet teljesen betelve a Szentlélekkel. Az ember által megtapasztalható dolgok mind a normális emberi mivolt határain belül vannak, és nem haladhatják meg a normális emberi elme gondolatainak hatókörét. Mindazok, akik képesek megélni az igazság valóságát, ezen a tartományon belül tapasztalnak. Amikor megtapasztalják az igazságot, az mindig a Szentlélek által megvilágosított normális emberi élet megtapasztalása, nem pedig a normális emberi élettől eltérő megtapasztalási mód. A Szentlélek által megvilágosított igazságot a saját emberi életük megélése alapján tapasztalják meg. Ráadásul ez az igazság személyenként változik, és mélysége a személy állapotával függ össze. Csak azt lehet mondani, hogy az út, amelyen járnak, az igazságot kereső ember normális emberi élete, és ezt nevezhetjük a Szentlélek által megvilágosított normális ember által járt útnak. Nem mondhatjuk, hogy az út, amelyen ők járnak, az a Szentlélek útja. A normális emberi tapasztalat szerint, mivel a törekvő emberek nem egyformák, a Szentlélek munkája sem egyforma. Ráadásul, mivel a környezet, amelyet az emberek megtapasztalnak, és a tapasztalataik terjedelme nem azonos, valamint az elméjük és gondolataik belekeveredése miatt, a tapasztalataik különböző mértékben keverednek. Az igazságot minden ember a saját egyéni körülményei szerint értelmezi. Megértésük az igazság valódi értelméről nem teljes, hanem annak csak egy vagy több aspektusa. Az ember által megtapasztalt igazság hatóköre személyenként eltérő, az egyes emberek körülményeinek megfelelően. Ily módon ugyanannak az igazságnak a különböző emberek által kifejezett ismerete nem azonos. Ez azt jelenti, hogy az ember tapasztalata mindig behatárolt, és nem képviselheti teljes mértékben a Szentlélek akaratát, továbbá az ember munkája nem fogható fel Isten munkájaként, még akkor sem, ha az ember által kifejtett dolgok nagyon is megfelelnek Isten akaratának, és még akkor sem, ha az ember tapasztalata nagyon közel áll ahhoz a tökéletesítő munkához, amelyet a Szentlélek végez. Az ember csak Isten szolgája lehet, végezve azt a munkát, amelyet Isten rábíz. Az ember csak a Szentlélek által megvilágosított tudást és a személyes tapasztalataiból nyert igazságokat tudja kifejezni. Az ember alkalmatlan, és nem felel meg a feltételeknek, hogy a Szentlélek csatornája legyen. Nincs joga azt mondani, hogy az ő munkája Isten munkája. Az embernek emberi működési elvei vannak, továbbá minden embernek különböző tapasztalatai vannak, és különböző körülményekkel rendelkezik. Az ember munkája magában foglalja az összes tapasztalatát a Szentlélek megvilágosítása alatt. Ezek a tapasztalatok csak az ember lényét képviselhetik, és nem képviselik Isten lényét vagy a Szentlélek akaratát. Ezért az ember által járt út nem mondható a Szentlélek által járt útnak, mert az ember munkája nem képviselheti Isten munkáját, és az ember munkája és az ember tapasztalata nem a Szentlélek teljes akarata. Az ember munkája hajlamos szabályokba bonyolódni, munkamódszere pedig könnyen egy szűk körre korlátozódik, és képtelen az embereket szabad útra terelni. A legtöbb követő korlátozott hatókörön belül él, és a tapasztalásmódjuk is korlátozott hatókörű. Az ember tapasztalata mindig korlátozott; munkájának módszere is csak néhány típusra korlátozódik, és nem hasonlítható össze a Szentlélek munkájával vagy magának Istennek a munkájával. Ez azért van, mert az ember tapasztalata végső soron korlátozott. Bárhogyan is végzi Isten a munkáját, azt nem kötik szabályok; bárhogyan is végzi, nem korlátozódik egyetlen módszerre. Isten munkájában nincsenek semmiféle szabályok – minden munkája kötetlen és szabad. Bármennyi időt is tölt az ember az Ő követésében, nem tud olyan törvényeket kiszűrni, amelyek Isten munkamódszereit szabályozzák. Bár az Ő munkája elvszerű, mindig új módon történik, és mindig új fejleményekkel jár, és ez az ember számára elérhetetlen. Egyetlen időszakban Istennek többféle típusú munkája lehet, és különböző módjai az emberek vezetésére, ezáltal az embereknek mindig új lehetőségeik vannak a belépésre és változásra. Nem tudod megkülönböztetni az Ő munkájának törvényeit, mert mindig új utakon munkálkodik, és Isten követői csak ezért nem válnak a szabályok rabjaivá. Maga Isten munkája mindig megkerüli az emberek elképzeléseit, és szembemegy velük. Csak azoknak a természete alakulhat át, és azok képesek szabadon élni, nem kötve semmilyen szabálytól és nem korlátozva semmilyen vallásos elképzeléstől, akik igaz szívvel keresik és követik Őt. Az ember munkája a saját tapasztalatai alapján támaszt követelményeket az emberekkel szemben, és az alapján, amit ő maga el tud érni. Ezeknek a követelményeknek a színvonala egy bizonyos hatókörre korlátozódik, és a gyakorlati módszerek is nagyon korlátozottak. A követők így öntudatlanul is e korlátozott hatókörön belül élnek; az idő múlásával pedig ezek a dolgok szabályokká és rituálékká válnak. Ha egy időszak munkáját olyan valaki vezeti, aki nem ment át Isten személyes tökéletesítésén, és nem részesült ítéletben, akkor követői mind vallásos fanatikusokká és az Istennek való ellenállás szakértőivé válnak. Tehát, ha valaki alkalmas vezető, akkor annak a személynek már át kellett esnie az ítéleten, és el kellett fogadnia a tökéletesítést. Akiknek nem volt részük ítéletben, még ha a Szentlélek munkája jelen is van bennük, csak homályos és valótlan dolgokat fejeznek ki. Ők idővel homályos és természetfeletti szabályokhoz fogják vezetni az embereket. Az a munka, amelyet Isten végez, nem egyezik az ember testiességével. Nincs összhangban az ember gondolataival, hanem ellenkezik az ember elképzeléseivel; azt nem fertőzték meg homályos vallási színezetek. Isten munkájának eredményeit nem érheti el az, akit Ő nem tökéletesített; azok az emberi gondolkodás számára elérhetetlenek.

Az ember elméjében végzett munka túl könnyen elérhető az ember számára. A lelkipásztorok és a vallási világ vezetői például az adottságaikra és a pozíciójukra támaszkodva végzik a munkájukat. Akik hosszú ideig követik őket, megfertőződnek az ő adottságaiktól, és lényük egy része hatással lesz rájuk. Ők az emberek adottságaira, képességeire és tudására összpontosítanak, és természetfeletti dolgokra és sok mélyreható, a valóságtól elrugaszkodott doktrínára figyelnek (természetesen ezek a mélyreható doktrínák elérhetetlenek). Nem az emberek természetének megváltoztatására összpontosítanak, hanem inkább arra, hogy az embereket prédikálásra és munkára képezzék, fejlesztve az emberek ismereteit és rengeteg vallási doktrínájukat. Nem arra összpontosítanak, hogy mennyit változik az emberek természete, sem arra, hogy mennyit értenek meg az igazságból. Nem törődnek az emberek lényegével, és még kevésbé próbálják megismerni az emberek normális és abnormális állapotát. Nem fordulnak szembe az emberek elképzeléseivel, és nem is tárják fel azokat, és még kevésbé metszik meg az emberek hiányosságait vagy romlottságát. A legtöbben, akik követik őket, az adottságaikkal szolgálnak, és csak vallásos elképzeléseket és teológiai elméleteket bocsátanak ki, amelyek távol állnak a valóságtól, és egyáltalán nem képesek életet adni az embereknek. Valójában munkájuk lényege a tehetséggondozás, a semmivel nem rendelkező emberből tehetséges szemináriumi diplomást nevelnek, aki később munkába áll és vezet. Meg tudsz-e különböztetni bármilyen törvényt Isten hatezer éves munkájában? Az ember munkájában sok szabály és korlátozás van, és az emberi agy túlságosan dogmatikus. Amit tehát az ember kifejez, az olyan tudás és felismerések, amelyek a tapasztalatai hatókörén belül vannak. Ezen kívül az ember képtelen bármit is kifejezni. Az ember tapasztalatai vagy tudása nem a veleszületett adottságaiból vagy az ösztöneiből fakad; ezek Isten vezetése és közvetlen pásztorlása folytán keletkeznek. Az embernek csak az a képessége van meg, hogy elfogadja ezt a pásztorlást, és nincs olyan képessége, amely közvetlenül ki tudná fejezni, hogy mi az isteni mivolt. Az ember nem képes arra, hogy ő legyen a forrás; ő csak egy edény lehet, amely befogadja a vizet a forrásból. Ez tehát az emberi ösztön, a képesség, amellyel az embernek emberi lényként rendelkezni kell. Ha valaki elveszíti azt a képességet, amellyel elfogadja Isten szavát, és elveszíti az emberi ösztönt, az a személy elveszíti azt is, ami a legértékesebb, és elveszíti a teremtett ember kötelességét. Ha egy személynek nincs ismerete vagy tapasztalata Isten szavát vagy az Ő munkáját illetően, akkor az a személy elveszíti a kötelességét, azt a kötelességet, amelyet teremtett lényként teljesítenie kellene, és elveszíti a teremtett lény méltóságát. Isten ösztöne az, hogy kifejezze, mi az isteni mivolt, akár a test, akár közvetlenül a Lélek fejezi ki; ez Isten szolgálata. Az ember a saját tapasztalatait vagy tudását fejezi ki (vagyis azt fejezi ki, ami ő maga) Isten munkája közben vagy utána; ez az ember ösztöne és az ember kötelessége, és ez az, amit az embernek el kell érnie. Bár az, amit az ember kifejez, messze elmarad attól, amit Isten kifejez, és bár az ember kifejezésmódját sok szabály köti, az embernek vállalnia kell a kötelességét, amit teljesítenie kell, és tennie kell azt, amit meg kell tennie. Az embernek mindent meg kell tennie, ami emberileg lehetséges, hogy teljesítse kötelességét, és a legkisebb fenntartása sem lehet.

Az ember éveken át tartó munkálkodás után összefoglalja sokéves munkájának tapasztalatait, valamint az általa felhalmozott bölcsességet és szabályokat. Aki sokáig munkálkodott, az tudja, hogyan kell érzékelni a Szentlélek munkájának mozgását; tudja, mikor munkálkodik a Szentlélek, és mikor nem; tudja, hogyan kell közösséget vállalni, miközben terhet hordoz; és tisztában van a Szentlélek munkájának normális helyzetével, valamint az emberek életben való növekedésének normális helyzetével. Ilyen az a személy, aki évek óta munkálkodik, és ismeri a Szentlélek munkáját. Akik hosszú ideje munkálkodnak, azok magabiztosan és nyugodtan beszélnek; még akkor is nyugodtak, amikor nincs mondanivalójuk. Belül, imádkozva tovább tudják keresni a Szentlélek munkáját. Tapasztaltak a munkában. Aki hosszú ideje munkálkodik, akinek sok tapasztalata van, és sok leckét megtanult, abban sok minden van, ami akadályozza a Szentlélek munkáját; ez az ő hosszú távú munkájának a hibája. Aki most kezdett el munkálkodni, azt még nem hamisították meg az emberi tanulságok vagy tapasztalatok, és különösen tájékozatlan a Szentlélek munkájának módjával kapcsolatban. A munka során azonban fokozatosan megtanulja érzékelni, hogyan munkálkodik a Szentlélek, és tisztában lesz azzal, hogy mit kell tennie, hogy a Szentlélek munkáját megkapja, mit kell tennie, hogy pontosan rátapintson mások gyengeségeire, és más hasonló általános ismereteket is megszerez, amelyekkel rendelkeznie kell azoknak, akik munkálkodnak. Idővel úgy megismeri az ilyen bölcsességet és a munkavégzéssel kapcsolatos általános tudást, mint a tenyerét, és láthatólag könnyedén használja munka közben. Amikor azonban a Szentlélek megváltoztatja saját munkálkodásának módját, ő még mindig ragaszkodik a munkával kapcsolatos régi tudásához és a munka régi szabályaihoz, és nagyon keveset tud a munka új dinamikájáról. A munkával töltött évek és a Szentlélek jelenlétével és vezetésével való elteltség egyre több leckét és egyre több tapasztalatot adnak neki a munkáról. Ezek a dolgok olyan önbizalommal töltik el amely nem azonos a büszkeséggel. Más szóval, egészen elégedett a saját munkájával, és elégedett azzal az általános ismerettel, amit a Szentlélek munkájáról szerzett. Különösen az, hogy elnyerte vagy megértette azokat a dolgokat, amelyeket mások nem, még nagyobb önbizalmat ad neki; úgy tűnik, hogy a Szentlélek munkáját soha nem lehet kioltani benne, míg mások nem élvezhetik ezt a különleges bánásmódot. Csak a hozzá hasonló emberek, akik évek óta munkálkodnak, és akiknek a szolgálata jelentős értéket képvisel, jogosultak arra, hogy ezt élvezzék. Ezek a dolgok nagy akadállyá válnak a Szentlélek új munkájának elfogadásában. Még ha el is tudja fogadni az új munkát, nem tudja ezt egyik napról a másikra megtenni. Biztos, hogy több fordulón kell keresztülmennie, mielőtt elfogadja azt. Ezt a helyzetet csak fokozatosan lehet megfordítani, miután régi elképzelései rendeződtek, és régi természete megítélésre került. Anélkül, hogy végigmenne ezeken a lépéseken, egykönnyen nem engedi el a régit, és nem fogad el olyan új tanítást és munkát, amely nincs összhangban a régi elképzeléseivel. Ez a legnehezebben kezelhető dolog az emberben, és ezt nem könnyű megváltoztatni. Ha munkásként egyszerre képes a Szentlélek munkájának megértésére és dinamikájának összefoglalására, továbbá, ha képes arra, hogy ne korlátozzák a munkával kapcsolatos tapasztalatai, és képes az új munkát a régi munka fényében elfogadni, akkor ő bölcs ember és megfelelő munkás. Az emberek gyakran ilyenek: több évig dolgoznak anélkül, hogy képesek lennének összefoglalni a munkával kapcsolatos tapasztalataikat, vagy miután összegezték a munkával kapcsolatos tapasztalataikat és bölcsességüket, akadályoztatva vannak az új munka elfogadásában, és nem tudják megfelelően megérteni vagy helyesen kezelni a régi és az új munkát. Az embereket tényleg nehéz kezelni! A legtöbben ilyenek vagytok. Azok, akik már évek óta tapasztalták a Szentlélek munkáját, nehezen fogadják el az új munkát, és mindig tele vannak olyan elképzelésekkel, amelyeket nem tudnak félretenni, míg egy olyan ember, aki csak most kezdett el munkálkodni, nem rendelkezik a munkával kapcsolatos általános ismeretekkel, és még a legegyszerűbb ügyeket sem tudja kezelni. Ti, emberek tényleg nehéz esetek vagytok! Azok, akik már némi szolgálati idővel rendelkeznek, annyira büszkék és önteltek, hogy elfelejtették, honnan jöttek. Mindig lenézik a fiatalabbakat, de képtelenek elfogadni az új munkát és elengedni az évek során összegyűjtött és megőrzött elképzeléseiket. Bár ezek a fiatal, tudatlan emberek képesek elfogadni egy keveset a Szentlélek új munkájából, és elég lelkesek, mindig összezavarodnak, és nem tudják, mit tegyenek, amikor problémák merülnek fel. Lelkesek, de tudatlanok. Csak kevés ismeretük van a Szentlélek munkájáról, és képtelenek használni azt az életükben; ez csupán teljesen haszontalan doktrína. Túl sok olyan ember van, mint ti; hányan alkalmasak a használatra? Hányan vannak, akik képesek engedelmeskedni a Szentlélek felvilágosításának és megvilágosításának, és sikerül megfelelniük Isten akaratának? Úgy tűnik, hogy közületek azok, akik eddig követők voltak, nagyon engedelmesek voltak, de valójában nem adtátok fel az elképzeléseiteket, még mindig a Bibliában kutattok, a bizonytalanságban hisztek, vagy elképzelések között tévelyegtek. Nincs senki, aki a mai tényleges munkát alaposan megvizsgálja, vagy a mélyére hatol. A mai utat a régi elképzeléseitekkel együtt fogadjátok el. Mit nyerhettek egy ilyen hittel? Azt lehetne mondani, hogy bennetek sok olyan elképzelés van elrejtve, amely nem került feltárásra, és ti egyszerűen rendkívüli erőfeszítéssel próbáljátok elrejteni őket, anélkül hogy könnyen feltárnátok. Nem fogadjátok el őszintén az új munkát, és nem tervezitek, hogy feladjátok a régi elképzeléseiteket; túl sok filozófiátok van az élethez, és ezek túlságosan is lényegesek. Nem adjátok fel a régi elképzeléseiteket, és vonakodva viszonyultok az új munkához. A szívetek túlságosan baljóslatú, és egyszerűen nem veszitek komolyan az új munka lépéseit. Az ilyen semmirekellők, mint ti, végezhetik-e az evangélium terjesztésének munkáját? Képesek vagytok-e vállalni az evangélium terjesztésének munkáját az egész világegyetemben? Ezek a gyakorlataitok meggátolnak benneteket a természetetek átalakításában és Isten megismerésében. Ha így folytatjátok, akkor ki lesztek taszítva.

Tudnotok kell, hogyan különböztessétek meg Isten munkáját az ember munkájától. Mit láthatsz az ember munkájában? Az ember munkájában az ember tapasztalatának számos eleme van; amit az ember kifejez, az ő maga. Isten saját munkája is azt fejezi ki, ami Ő, de az Ő lénye különbözik az emberétől. Az ember lénye az ember tapasztalatait és életét képviseli (amit az ember az életében megtapasztal, vagy amivel találkozik, vagy az életre vonatkozó filozófiái), és a különböző környezetben élő emberek különböző lényeket fejeznek ki. Az, hogy vannak-e társadalmi tapasztalataid, és hogy ténylegesen hogyan élsz a családodban, és miket tapasztalsz benne, az látható abból, amit kifejezel, míg a megtestesült Isten munkájában nem láthatod, hogy Neki vannak-e társadalmi tapasztalatai. Ő jól ismeri az ember lényegét, és fel tud tárni mindenféle gyakorlatot, mindenféle emberre vonatkozólag. Ő még inkább képes feltárni az emberek romlott természetét és lázadó viselkedését. Ő nem világi emberek között él, de tisztában van a halandók természetével és a világiak minden romlottságával. Ez az Ő lénye. Bár Ő nem a világgal foglalkozik, mégis ismeri a világgal való bánásmód szabályait, mert teljesen megérti az emberi természetet. Tud a Lélek munkájáról, amit az ember szeme nem láthat, és az ember füle nem hallhat, mind a jelenlegiről, mind pedig a múltbeliről. Ez magában foglalja a bölcsességet, amely nem az élet filozófiája, és a csodákat, amelyeket az embereknek nehéz felfogni. Ez az Ő lénye, amely nyitott az emberek előtt, ugyanakkor rejtve van előlük. Amit Ő kifejez, az nem egy rendkívüli személy lénye, hanem a Lélek eredendő tulajdonságai és lénye. Nem járja a világot, de mindent tud róla. Kapcsolatba lép az „emberszabásúakkal”, akiknek nincs tudásuk vagy belátásuk, de Ő olyan szavakat fejez ki, amelyek magasabbak a tudásnál és a nagy emberek felett állnak. Tompa és érzéketlen emberek csoportjában él, akiknek nincs emberi mivoltuk, és akik nem értik az emberiség konvencióit és életét, de Ő képes arra kérni az emberiséget, hogy megélje normális emberi mivoltát, ugyanakkor feltárja az emberiség alantas és gyenge emberi természetét. Mindez az Ő lénye, amely fölötte áll bármely hús-vér ember lényének. Számára szükségtelen a bonyolult, nehézkes és hitvány társadalmi élet megtapasztalása ahhoz, hogy elvégezze azt a munkát, amit el kell végeznie, és alaposan feltárja a romlott emberiség lényegét. A szennyes társadalmi élet nem építi az Ő testét. Munkája és szavai csak az ember engedetlenségét tárják fel, és nem nyújtanak az embernek tapasztalatot és leckéket a világgal való bánásmódhoz. Nincs szüksége arra, hogy a társadalmat vagy az ember családját vizsgálja, amikor az embert ellátja élettel. Az ember leleplezése és megítélése nem az Ő teste tapasztalatainak kifejeződése; ez az Ő kinyilatkoztatása az ember igazságtalanságáról, miután hosszú időn keresztül megismerte az ember engedetlenségét, és megutálta az emberiség romlottságát. Az általa végzett munka mind azt a célt szolgálja, hogy kinyilatkoztassa az ember számára az Ő természetét, és kifejezze az Ő lényét. Ezt a munkát csak Ő képes elvégezni; ez nem olyasmi, amit egy hús-vér ember el tudna érni. Az Ő munkájából az ember nem tudja megállapítani, hogy Ő milyen személy. Az ember az Ő munkája alapján nem is tudja Őt teremtett személyként besorolni. Az Ő lénye is besorolhatatlanná teszi Őt teremtett személyként. Az ember csupán nem-embernek tekintheti Őt, de nem tudja, hogy melyik kategóriába sorolja, ezért az ember kénytelen Őt az Isten kategóriába sorolni. Nem ésszerűtlen, hogy az ember így tesz, hiszen Isten sok olyan munkát végzett az emberek között, amire az ember képtelen.

A munka, amelyet Isten végez, nem az Ő testének tapasztalatát képviseli; az ember által végzett munka az ő tapasztalatát képviseli. Mindenki a személyes tapasztalatáról beszél. Isten közvetlenül ki tudja fejezni az igazságot, míg az ember csak azt a tapasztalatot tudja kifejezni, amely megfelel az általa megtapasztalt igazságnak. Isten munkájának nincsenek szabályai, és nem kötik időbeli vagy földrajzi korlátok. Bármikor és bárhol kifejezheti azt, ami Ő. Úgy munkálkodik, ahogyan neki tetszik. Az ember munkájának feltételei és keretei vannak; ezek nélkül nem tudna munkálkodni, és nem tudná kifejezni az Istenről való ismeretét vagy az igazság megtapasztalását. Ahhoz, hogy megállapítsd, hogy valami Isten saját munkája vagy az ember munkája, egyszerűen össze kell hasonlítanod a kettő közötti különbségeket. Ha nincs olyan munka, amelyet maga Isten végez, és csak az ember munkája van, akkor egyszerűen tudni fogod, hogy az ember tanításai magas szintűek, meghaladják bárki más képességeit; a beszédtónusuk, a dolgok kezelésében alkalmazott elveik, a tapasztalt és szilárd munkamódszerük meghaladja másokét. Mindannyian csodáljátok ezeket a kiváló képességű és magasztos tudású embereket, de Isten munkájából és szavaiból nem láthatod, milyen magasrendű az Ő emberi mivolta. Ehelyett Ő hétköznapi, és amikor munkálkodik, normális és valóságos, ugyanakkor a halandók számára mérhetetlen, emiatt az emberek egyfajta tiszteletet éreznek Iránta. Lehet, hogy egy személynek különösen nagy a tapasztalata a munkájában, vagy különösen fejlett a képzelőereje és az észjárása, és különösen jó az emberi mivolta; az ilyen tulajdonságok csak csodálatot válthatnak ki az emberekből, de nem kelthetnek bennük ámulatot és félelmet. Az emberek mind csodálják azokat, akik jól tudnak munkálkodni, akik különösen mély tapasztalattal rendelkeznek, és akik gyakorolni tudják az igazságot, de az ilyen emberek soha nem válthatnak ki ámulatot, csak csodálatot és irigységet. De azok az emberek, akik megtapasztalták Isten munkáját, nem csodálják Istent; ehelyett úgy érzik, hogy az Ő munkája meghaladja az emberi határokat, és az ember számára kifürkészhetetlen, új és csodálatos. Amikor az emberek megtapasztalják Isten munkáját, az első ismeretük Róla az, hogy Ő kifürkészhetetlen, bölcs és csodálatos, és öntudatlanul tisztelik Őt, és érzik az Ő munkájának titokzatosságát, amely meghaladja az emberi elme határait. Az emberek csak az Ő követelményeinek akarnak megfelelni, az Ő vágyait akarják kielégíteni; nem akarják Őt felülmúlni, mert az a munka, amit Ő végez, meghaladja az emberi gondolkodást és képzeletet, és ember nem tudná elvégezni helyette. Még maga az ember sem ismeri saját alkalmatlanságát, Isten mégis új utat készített, és eljött, hogy az embert egy újabb és szebb világba vezesse, és így az emberiség újabb fejlődésen ment át, és új kezdetet kapott. Amit az emberek Isten iránt éreznek, az nem csodálat, vagy inkább nem csak csodálat. A legmélyebb élményük az ámulat és a szeretet; azt érzik, hogy Isten valóban csodálatos. Ő olyan munkát végez, amelyre az ember képtelen, és olyan dolgokat mond, amelyeket az ember képtelen mondani. Azok az emberek, akik megtapasztalták Isten munkáját, mindig egy leírhatatlan érzést éreznek. A kellően mély tapasztalattal rendelkező emberek megértik Isten szeretetét; érzik az Ő szeretetreméltóságát, azt, hogy az Ő munkája olyan bölcs, olyan csodálatos, és ezáltal végtelen erő keletkezik közöttük. Ez nem félelem vagy alkalmi szeretet és tisztelet, hanem Isten ember iránti együttérzésének és türelmének mélységes érzése. Ugyanakkor azok az emberek, akik megtapasztalták az Ő fenyítését és ítéletét, érzik az Ő fenségét és azt, hogy nem tűri a sértést. Még azok az emberek is, akik sokat tapasztaltak az Ő munkájából, képtelenek kifürkészni Őt; mindazok, akik igazán tisztelik Őt, tudják, hogy az Ő munkája nincs összhangban az emberek elképzeléseivel, hanem mindig ellentétes azokkal. Neki nincs szüksége arra, hogy az emberek teljes mértékben csodálják Őt, vagy a Neki való alávetettség látszatát keltsék; inkább valódi tiszteletet és valódi alávetettséget kell elérniük. Az Ő munkájának oly nagy részében bárki, aki valódi tapasztalattal rendelkezik, tiszteletet érez iránta, ami magasabbrendű, mint a csodálat. Az emberek látták az Ő természetét az Ő fenyítő és ítélő munkája révén, és ezért tisztelik Őt a szívükben. Istent tisztelni kell, és engedelmeskedni kell neki, mert az Ő lénye és az Ő természete nem azonos a teremtett lényekével, és felülmúlja a teremtett lényekét. Isten önmagában létező és örökkévaló, Ő egy nem-teremtett lény, és csak Isten méltó a tiszteletre és az engedelmességre; az ember nem jogosult erre. Tehát mindazok, akik megtapasztalták az Ő munkáját, és valóban megismerték Őt, tiszteletet éreznek Iránta. Azok viszont, akik nem engedik el a Róla alkotott elképzeléseiket – akik egyszerűen nem tekintik Őt Istennek –, nem tisztelik Őt, és bár követik Őt, nincsenek meghódítva; ők természetüknél fogva engedetlen emberek. Azt akarja elérni az így végzett munkával, hogy minden teremtett lény szívből tisztelje a Teremtőt, imádja Őt, és feltétel nélkül alávesse magát az Ő uralmának. Ez a végeredmény, amelyet valamennyi munkája elérni hivatott. Ha az ilyen munkát megtapasztaló emberek nem tisztelik Istent, még csak egy kicsit sem, és ha a múltbeli engedetlenségük egyáltalán nem változik, akkor biztos, hogy ki lesznek vetve. Ha valaki úgy viszonyul Istenhez, hogy csak távolról csodálja vagy tiszteli Őt, és a legkevésbé sem szereti, akkor ez az eredmény, amire az Isten iránti szeretet nélküli ember jutott, és az ilyen embernél hiányoznak a tökéletesítés feltételei. Ha ennyi munka nem képes elnyerni egy személy igaz szeretetét, akkor az a személy nem nyerte meg Istent, és nem törekszik őszintén az igazságra. Aki nem szereti Istent, az nem szereti az igazságot, és így nem nyerheti meg Istent, még kevésbé kaphatja meg Isten jóváhagyását. Az ilyen emberek, mindamellett, hogy tapasztalják a Szentlélek munkáját, és mindamellett, hogy tapasztalják az ítéletet, képtelenek Istent tisztelni. Ezek olyan emberek, akiknek a jelleme megváltoztathatatlan, és akik rendkívül gonosz természetűek. Mindazok, akik nem tisztelik Istent, kivettetnek, büntetés tárgyai lesznek, és büntetést kapnak, akárcsak a gonoszt cselekvők, és még jobban fognak szenvedni, mint azok, akik gonosz dolgokat követtek el.

Előző: A megtestesült Isten szolgálata és az emberi kötelesség közötti különbség

Következő: Isten az egész teremtés ura

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Beállítások

  • Szöveg
  • Témák

Egyszínű háttér

Témák

Betűtípusok

Betűméret

Sorköz

Sorköz

Oldalszélesség

Tartalom

Keresés

  • Keresés ebben a szövegben
  • Keresés ebben a könyvben

Connect with us on Messenger