Isten az ember életének forrása

Attól a pillanattól kezdve, hogy sírva erre a világra jössz, megkezded kötelességeid teljesítését. Isten tervéért és felszenteléséért töltöd be szerepedet, és megkezded életutadat. Bármi legyen is a háttered, és bármilyen út áll is előtted, senki sem menekülhet az Ég elrendelései és intézkedései elől, és senki sem irányíthatja a saját sorsát, mert csak Ő, aki mindenek felett uralkodik, képes ilyen munkára. Amióta az ember létezik, Isten mindig is így munkálkodott, irányította a világegyetemet, meghatározta a dolgok változásának szabályait és mozgásának pályáját. Mint minden dolog, az ember is csendesen és tudtán kívül táplálkozik az Istentől származó édességből, esőből és harmatból; mint minden dolog, az ember is tudtán kívül él Isten kezének irányítása alatt. Az ember szíve és szelleme Isten kezében van, Isten szeme látja életének minden mozzanatát. Függetlenül attól, hogy elhiszed-e ezt vagy sem, minden és bármi, legyen az élő vagy holt, Isten gondolatainak megfelelően mozdul, változik, újul meg és tűnik el. Ilyen módon uralkodik Isten minden dolog felett.

Ahogy az éjszaka csendesen közeledik, az ember nem tud róla, mert az ember szíve nem érzékeli, miként közeledik az éjszaka, és honnan jön. Ahogy az éjszaka csendesen elillan, az ember üdvözli a nappal világosságát, de hogy honnan jött a fény, és hogyan űzte el az éjszaka sötétségét, azt az ember még kevésbé tudja, és még kevésbé van tudatában. A nappal és az éjszaka e visszatérő váltakozása átviszi az embert egyik korszakból a másikba, egyik történelmi környezetből a másikba, miközben biztosítja, hogy Isten munkája minden korszakban megvalósuljon, és terve minden korra vonatkozóan teljesüljön. Az ember Istennel együtt járta végig ezeket az időszakokat, mégsem tudja, hogy Isten uralja minden dolog és élőlény sorsát, sem azt, hogy Isten hogyan szervez és irányít mindent. Ez az emberiséget ősidők óta egészen napjainkig meghaladta. Ami pedig ennek okát illeti, nem azért, mert Isten tettei túlságosan rejtve vannak, és nem is azért, mert Isten terve még nem valósult meg, hanem azért, mert az ember szíve és szelleme túlságosan távol van Istentől, olyannyira, hogy az ember még akkor is a Sátán szolgálatában marad, amikor Istent követi – és még akkor sem tud róla. Senki sem keresi aktívan Isten lábnyomát és Isten megjelenését, és senki sem hajlandó Isten gondviselésében és általa őrizve létezni. Ehelyett a Sátán, a gonosz, rontására kívánnak hagyatkozni, hogy alkalmazkodjanak ehhez a világhoz és a létezés szabályaihoz, amelyeket a bűnös emberiség követ. Ezen a ponton az ember szíve és szelleme átalakult az ember Sátán iránti hódolatává, és a Sátán táplálékává vált. Sőt, az emberi szív és szellem olyan hellyé vált, ahol a Sátán lakozhat, és amely a Sátán számára megfelelő játszótér. Így az ember tudtán kívül elveszíti az emberi lét alapelveinek, valamint az emberi létezés értékének és értelmének megértését. Isten törvényei, valamint az Isten és ember közötti szövetség fokozatosan elhalványul az ember szívében, és megszűnik Istent keresni, illetve figyelni rá. Az idő múlásával az ember már nem érti, hogy Isten miért teremtette őt, és nem érti az Isten által kimondott szavakat, sem mindazt, ami Istentől ered. Az ember ekkor elkezd ellenszegülni Isten törvényeinek és parancsainak, szíve és szelleme pedig eltompul.... Isten elveszíti az embert, akit eredetileg teremtett, az ember pedig elveszíti eredeti gyökereit: ez az emberi faj bánata. Valójában a kezdetektől napjainkig Isten egy olyan tragédiát vitt színre az emberiség számára, amelyben az ember egyszerre főszereplő és áldozat. És senki sem tudja megmondani, hogy ki ennek a tragédiának a rendezője.

E széles világon az óceánok mezőkké apadnak, a mezők óceánokká áradnak, újra és újra. Őrajta kívül, aki minden dolgok között mindenek felett uralkodik, senki sem képes vezetni és irányítani ezt az emberi fajt. Nincs olyan hatalmasság, aki fáradozna vagy előkészületeket tenne azemberi fajért, még kevésbé van olyan, aki ezt az emberi fajt a fény felé vezethetné és megszabadíthatná a földi igazságtalanságoktól. Isten siratja az emberiség jövőjét, bánkódik az emberiség bukása miatt, és fáj neki, hogy az emberiség lépésről lépésre halad a hanyatlás felé, illetve oda, ahonnan nincs visszaút. Senki sem gondolt még arra, hogy milyen irányba tarthat egy olyan emberiség, amely összetörte Isten szívét, és megtagadta Őt, hogy a gonosz nyomába szegődjön. Éppen ezért senki sem érzi Isten haragját, senki sem keresi a módját, hogy Istennek tetsző legyen, senki sem próbál közelebb kerülni Istenhez, sőt mi több, senki sem próbálja megérteni Isten bánatát és fájdalmát. Még azután is, hogy meghallotta Isten hangját, az ember folytatja saját útját, kitartóan eltévelyeg Istentől, kitér Isten kegyelme és gondoskodása elől, kikerüli az Ő igazságát, és inkább eladja magát a Sátánnak, Isten ellenségének. És ki gondolkozott azon – hogyha az ember kitartana makacssága mellett –, Isten miként fog viselkedni ezzel az emberiséggel, amely elutasította őt anélkül, hogy hátrapillantott volna? Senki sem tudja, hogy Isten ismételt figyelmeztetéseinek és intéseinek az az oka, hogy olyan soha nem látott csapást készített elő a keze által, amely elviselhetetlen lesz az ember teste és lelke számára. Ez a csapás nem csupán a test, hanem a lélek büntetése is. Ezt tudnod kell: amikor Isten terve füstbe megy, és amikor az Ő figyelmeztetéseit és intéseit nem hálálják meg, milyen dühöngést fog szabadjára engedni? Semmihez sem lesz fogható, amit bármely teremtett lény valaha is tapasztalt vagy hallott. És ezért mondom, hogy ez a csapás példa nélküli, és soha nem fog megismétlődni. Mert Isten terve az, hogy csak ez egyszer teremti meg az emberiséget, és csak ez egyszer menti meg az emberiséget. Ez az első alkalom, és egyben az utolsó is. Ezért senki sem értheti meg azt az alapos szándékot és buzgó várakozást, amellyel Isten ezúttal megmenti az emberiséget.

Isten teremtette ezt a világot, és belehelyezte az embert, egy élőlényt, akinek életet adott. Ezután az embernek szülei és rokonai lettek, és többé nem volt egyedül. Amióta az ember először pillantotta meg ezt az anyagi világot, az volt a sorsa, hogy Isten elrendelése szerint létezzen. Az Istentől származó élet lehelete minden egyes élőlényt támogat a felnőtté válás során. E folyamat során senki sem érzi, hogy az ember Isten gondviselése alatt nő fel; inkább úgy gondolják, hogy az ember a szülei szerető gondviselése alatt teszi ezt, és a saját életösztöne irányítja a felnövekedését. Ez azért van, mert az ember nem tudja, hogy ki adományozta neki az életét, vagy hogy honnan származik, még kevésbé azt, hogy az életösztön milyen módon hoz létre csodákat. Csak azt tudja, hogy az élelem az élete alapja, hogy a kitartás a létezésének a forrása, és hogy az elméjében lévő hiedelmek jelentik azt a tőkét, amelytől a túlélése függ. Isten kegyelméről és gondviseléséről az ember teljesen megfeledkezik, és így elpazarolja az Istentől kapott életet.... Ebből az emberiségből, amelyről Isten éjjel-nappal gondoskodik, egyetlen egy sem vállalja, hogy imádja Őt. Isten csak tovább munkálkodik az emberen, akivel szemben nem támaszt elvárásokat, ahogyan azt Ő tervezte. Abban a reményben teszi ezt, hogy egy napon az ember felébred álmából, és hirtelen felismeri az élet értékét és értelmét, azt az árat, amelyet Isten fizetett mindazért, amit adott neki, és azt a buzgón szerető gondoskodást, amellyel Isten várja, hogy az ember visszatérjen hozzá. Soha senki nem kutatta az ember életének eredetét és fennmaradását szabályozó titkokat. Csak Isten az, aki mindezt érti, aki csendben tűri a fájdalmat és az ütéseket, amelyeket az embertől kap, aki Istentől kapott mindent, de nem hálás érte. Az ember magától értetődően élvezi mindazt, amit az élet hoz, és ugyanígy „magától értetődő”, hogy az ember elárulja, elfelejti és kizsákmányolja Istent. Lehetséges, hogy Isten terve valóban ilyen fontos? Lehetséges, hogy az ember, ez az élőlény, aki Isten kezétől származik, valóban ilyen fontos? Isten terve kétségtelenül fontos; azonban ez az Isten keze által teremtett élőlény az Ő terve érdekében létezik. Ezért Isten nem pusztíthatja el tervét az emberi faj iránti gyűlöletből. Isten az Ő tervéért és az általa kifújt lélegzetért visel el minden gyötrelmet, nem az ember testéért, hanem az ember életéért. Azért teszi ezt, hogy ne az ember testét, hanem az általa kilehelt életet vegye vissza. Ez az Ő terve.

Mindenkinek, aki erre a világra jön, át kell mennie életen és halálon, és többségük már át is ment a halál és az újjászületés körforgásán. Az élők hamarosan meghalnak, a halottak pedig hamarosan visszatérnek. Ez az Isten által minden élőlény számára elrendezett életút. Egyszersmind ez a folyamat és ez a körforgás pontosan az az igazság, amelyet Isten az embernek szán: az Isten által az embernek ajándékozott élet határtalan, nem korlátozza a test, az idő vagy a tér. Ez az Isten által az embernek ajándékozott élet misztériuma, és annak bizonyítéka, hogy az élet Tőle származik. Bár sokan nem hiszik, hogy az élet Istentől ered, az emberek elkerülhetetlenül élvezik mindazt, ami Istentől származik, akár hisznek az Ő létezésében, akár tagadják azt. Ha Isten egy napon hirtelen meggondolná magát, és visszakövetelné mindazt, ami a világon létezik, és visszavenné az életet, amit adott, akkor minden megszűnne. Isten arra használja az életét, hogy minden dolgot, élőt és élettelent egyaránt ellásson, és hatalma és tekintélye révén mindent megfelelően elrendezzen. Ez olyan igazság, amelyet senki sem tud felfogni vagy megérteni, és ezek a felfoghatatlan igazságok Isten életerejének megnyilatkozásai és bizonyságai. Most pedig hadd áruljak el nektek egy titkot: Isten életének nagyszerűsége és életereje kifürkészhetetlen minden teremtmény számára. Így van ez most is, így volt a múltban, és így lesz az eljövendő időkben is. A második titok, amelyet átadok, a következő: Az élet forrása Istentől származik minden teremtett lény számára, bármennyire is különböznek formájukban vagy felépítésükben. Bármilyen élőlény is vagy, nem fordulhatsz az Isten által kijelölt életút ellen. Mindenesetre én csak azt szeretném, hogy az ember megértse: Isten gondoskodása, megtartó ereje és gondviselése nélkül az ember nem kaphatja meg mindazt, amire hivatott, bármennyire is szorgalmasan próbálkozik, vagy bármilyen fáradságosan is küzd. Az Istentől származó élet biztosítása nélkül az ember elveszíti az élet értékének és értelmének érzését. Hogyan engedheti meg Isten, hogy az ember, aki könnyelműen elkótyavetyéli az Ő életének értékét, ilyen gondtalan legyen? Ahogy már korábban is mondtam: Ne feledd, hogy Isten az életed forrása. Ha az ember nem becsüli meg mindazt, amit Isten adott, akkor Isten nemcsak hogy visszaveszi, amit kezdetben adott, hanem kárpótlásul kétszeres árat fog követelni az embertől mindazért, amit adott.

2003. május 26.

Előző: Isten elnököl az egész emberiség sorsa felett

Következő: Zeng a hét mennydörgés – azt jövendöli, hogy a királyság evangéliuma elterjed majd az egész világegyetemben

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Beállítások

  • Szöveg
  • Témák

Egyszínű háttér

Témák

Betűtípusok

Betűméret

Sorköz

Sorköz

Oldalszélesség

Tartalom

Keresés

  • Keresés ebben a szövegben
  • Keresés ebben a könyvben

Connect with us on Messenger